Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1985-02-16
[ ; • i f - 71 -I A szétlőtt, lerombolt Budapest a lerombolt ország szimbóluma volt. A pesszimisták azt mondták, 10-20 évig nem állunk talpra. Az optimisták munkájának eredményeként épült újjá az ország. Illesse őket a helytállóknak járó tisztelet, becsület. Az eddigi hozzászólások kapcsolódva a kerületi munkához, az Irányelvekhez, beszámoltak a végzett munkáról és megfogalmazták igényeiket a XIII.Pártkongresszus részére. Milyen is ma a 867 ezer, és ezen belül a kerületben lévő közel nyolc ezer párttag hangulata, életérzete? Vitathatatlan, hogy a XII. kongresszuson, öt évvel ezelőtt nem tudtunk sokat Ígérni. Plit igért akkor a ^árt? Az életszinvonal szinten tartását, amely társadalmi méretekben sikerült is,visszafogott beruházást, azért, hogy az adósságot visszafizessük, maradjon meg a hitelképességünk, jó hírünk. Ezért most, ha százat termelünk, csak kilencvenet osztunk, vagy annyit sem, mert a többit adósságként fizetjük. Összébb kellett tehát huzni a nadrégszijat, az egyensúly fenntartása érdekében. Azt hiszem azoknak is igazuk van, akik úgy nyilatkoznak, hogy ők ezt a szinten tartást sem érzik. A szintentartás csak társadalmi méretekben valósult meg, s ez bizonyítható a kiáramló bérmennyiséggel, vásárlóerővel, a fogyasztás mennyiségével. Á társadalmi átlag az mindig szóródik. Az 1980-as szinthez képest vannak, akik lényegesen jobban élnek, ők ezt nem reklámozzák. Vannak, akik rosszabbul, vagy nagyon beosztóan élnek, s akik ezt joggal szóvá teszik. Hogyan készülünk a XIII. Kongresszusra? A XIII. Kongresszuson többet szeretnénk mondani. Ez a párt központi vezetésének elhatározása. Ehhez feltételezzük azt, hogy jobban fogunk dolgoznij ezzel megteremtjük a reális alapját annak, hogy pozitiv irányba moduljunk el, a jelenlegi pontról. Jobban kell dolgozni, és bizakodni is kell olyan tényezőkben, amelyek számunkra kedvezően alakulhatnak. Előbb egy hozzászóló említette a különböző tényezőket. Ezekkel számolnunk kell, én most csak néhányat említek közülük. Közismert a nemzetközi viszonyok alakulása, a nyilt gazdaságunk} nemzetközi kapcsolódásunk. Bízunk benne, hogy az alkalmazkodó képességünk javul és a viszonyok számunkra előnyösebbek lesznek, mint az elmult öt évben. Nekünk nagyon drága kincsünk a béke, mi nem lehetünk pacifisták. A magyar nyelvben a drága szónak kettős ^jelentése van: drága, ami nagyon kedvvs, ami nagyon szeretett, es drá^a, ami sokba kerül. Mi egy olcsóbb békét szeretnénk. Ezért harcolunk a fegyverzet alacsonyabb szintjén létrejövő erőegyensúlyért. Népgazdaságunkon belül jelentős a mezőgazdaság hozama. A mezőgazdasági termelés a belső piac és az export szempontjából nagyon jelentős tényező. A gazdaságirányítás továbbfejlesztésétől azt várjuk, hogy hozamnövelő legyen, fejlessze a magyar népgazdaság értékteremtő képességét és ilyen értelemben jobb munkával, jobb minőséggel, nagyobb, több értéket tudjunk előállítani. Türelmesen és megfontoltan csak a nagyobb hozam javíthat szociálpolitikánkon is. E téren két gond jelenléte vitathatatlan. . -- — - -- - »- - - - — - - - — ---