Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

~ ' “ ' kr . 42 -Zavagyi Lajos elvtárs Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! A kerületi Tanács és annak Végrehajtó Bizottsága nevében tisz­telettel köszöntöm a pártértekezletet, annak valamennyi részt­vevőjét. , Jelentem a pártértekezletnek, hogy a II. kerületi Tanács az elő­ző öt évben a XII. Kongresszus határozatainak szellemében, az 198o-as pártértekezleten kijelölt feladatok megvalósitása érde­kében tevékenykedett a kerületi lakosság sokoldalú ellátásért. A tanácsi végrehajtó bizottság az 198o. évi pártértekezlet hatá­rozatai alapján szervezte, irányította, ellenőrizte a szakigaz­gatási szervek munkáját, a tanácsi apparátus tevékenységét. A pártértekezleti dokumentumokat a tanács végrehajtó bizottsága is megismerte, azokról véleményt mondott, elfogadja és támogatja. Köszöni, hogy észrevételeit megtehette. Az Írásban kiküldött beszámoló, a szóbeli kiegészítés és a hatá­rozati javaslat részleteivel, megállapításaival magam egyetértek, elfogadom éselfogadásra ajánlom. Külön-külön mindegyik, de összességében és egységében az egész hűen tükrözi azokat az eredményeket is, amelyeket az elmult öt év során a kerület fejlesztésében, a közoktatás és közművelődés, a l testnevelés és a sport, az egészségügyi ellátás és atezociálpoli-I tika feltételeinek javításában, a munka tartalmibb végzésében, az államigazgatási tevékenység jobbításában elértünk. E beszámolúkat plasztikusan egésziti kl és teszi kerekké az "ada­tok és tények" cimmel megjelent füzet. E dokumentumok azt bizo­nyítják, hogy megnehezült gazdasági feltételeink között is sokat fejlődött kerületünk, a korábbi évekhez képest is gyorsabb ütem­ben és nagyobb léptékben javultak a kerület lakosságának életfel­­y tételei. Ehhez nem kívánok semmit hozzátenni. Ebben a munkában a lakosság is derekasan kivette részét. Mint a jelentésben is ol­vasható, 1983-ban mintegy 34 millió forintos társadalmi munkával elnyertük a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászla- I ját és a Fővárosi Tanács oklevelét, az első helyezésért járó 5 MFt­, ; al együtt. Örömmel jelenthetem a pártértekezletnek, hogy 1984óben ennél lo millióval több, összesen 44 MFt értékű társdalmi munkát végeztünk és még nem hivatalos értékelés szerint az egy főre eső érték esetén lo forint különbséggel szorultunk a fővárosban a második helyre. E 44 millióból mintegy 16 millióra tehető az a társadalmi munka, amit a lakóbizottságok végeztek. Több, mint 6ooo épületben végeztek társadalmi munkát, csinosították környezetüket és 2ooo-nél ( is több facsemetét ültettek. Az eredmények mellett persze bőven vannak gondjaink is. Már több mint két évtizede, hogy elkezdődött a Víziváros rekonstrukciója, de még korántsem vagyunk a végén. Valószinüleg a VII. ötéves terv időszaka sem lesz elegendő a munka teljes befejezéséhez. » \ L/j£ ÍW ----------------—----------------------------:----rt/ | . —

Next

/
Oldalképek
Tartalom