Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1985-02-16

k - 19 -' Miután a párt tekintélye, tömegkapcsolata és hatása nagy mértékben az adott pártszervezet végzett munkájától, nyitottságától függ, arra törekedtünk, hogy a határozati javaslatban jelezzük a pártbizottság és a pártalapszervezetek ezirányu feladatait. ' Elvtársak! ■ ' . j Megállapítható, hogy kerületünk párttagsága az érvényben lévő Szervezeti Szabályzatot Összességében alkalmasnak tartja arra, [ hogy mint a párt alkotmánya biztosítsa a párt elvszerü és eredményes működését. ügy ítélik meg, hogy a Szervezeti Szabályzat a fő elvek érvé­nyesítésére, a pártdemokráciat a pártélet egészének tovább­fejlesztésére megfelelő lehetőséget biztosit. 1 ! Mint azt az állásfoglalás-tervezet is hangsúlyozza, ennek a megítélésnek a jegyében, módosító javaslatok elsősorban a Szervezeti Szabályzathoz csak közvetve kapcsolódó kérdésekben születtek. Pártbizottságunk e javaslatokat is összegezte, minősítette és ennek alapján ezeket is megerősítésre javasoljuk. i Kedves Elvtársak! • * '■ , I ' j’: '■' 5 év kerületi pártmunkáját összegezni nem könnyű feladat. I Minden beszámoló készítőit a teljességre való törekvés vezérli, de ennek a kritériumnak egy beszámoló sem tud teljes mértékben eleget tenni. A lelkiismeretünk egy szempontból nyugodt: a kerületi párt­­bizottság beszámolója kollektiv munkával készült. A pártbizottság mellett működő munkabizottságok részletes, jó alapanyagokat készítettek. A beszámoló tervezetéről - a testületi tagokon kivül - közel loo, a kerületet alaposan ismerő kommunista és pártonkivüli ► mondott véleményt. Megismertük a kerületi tanács végrehajtó bizottságának, a társadalmi szervek tisztségviselőinek, a kerület /országgyűlési képvisdőinek, vállalatok, intézmények vezetőinek véleményét, észrevételeit, javaslatait. Ezeket természetesen felhasználtuk a határozati javaslat összeállításához is. Véle­ményük nagymértékben elősegítette a reális és hiteles értékelés kialakítását. Ezután is szeretnénk köszöntetet mondani az általuk nyújtott segítségért. Az elvtársak előtt ismert a kerületi Párt­­bizottság írásos összegzése, melyben igyekeztünk - sűrítve, a fő tendenciákat megjelölve - megfogalmazni, hogyan valósultak meg azok a célkitűzések, határozatok, amelyeket a XII. Kong­resszus és a legutóbbi pártértekezletünk megjelölt. Az öt év munkájának elemzéséből, értékeléséből, munkánk fogyatékosságaiból adódó következketéseket megkíséreltük úgy összesíteni, hogy azokból körvonalazhatók legyenek fő feladataink. Figyelembe 1 ji|||i C.D ■ I ——|—| 1 1 1 ; ■'-■)) • ---------­—ii ii J)

Next

/
Oldalképek
Tartalom