Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1975-02-08
É jSp I■ - Az irányelvek értékelik a Tudománypolitikai Irányelvek végrehajtását , s a szellemi erők összpontosítására hivja fel a figyelmet. A célkitűzéseket a kerület kutatói magukévá teszik. Pontosnak tartjuk, hogy a tudományos kutatásban fokozódjon a pártirányitás, ösztönözzék a tudományos iskolák létesítését, a káder-utánpótlás javítását, hogy jobban érvényesüljenek a politikai követelmények mind a tudományos minősítésekben, mind az akadémikusok kiválasztáséban. Egyetértünk azzal, hogy nagyobb gondot kell fordítani a kutatóhelyek műszerezettségének javítására, a kutatási kapaoitás tervszel|i$r rübb, összehangoltabb kihasználására, az intézetek hazai és nemzetközi együttműködésének fejlesztésére.- Egyetértünk azzal, hogy az iskola jobban szolgálja az aktiv, a közösségi életet élő, a szocialista világnézet és erkölcs befogadására fogékony személyiségek nevelését. Pontosnak tartjuk, hogy a szocialista ember formálásában a humán műveltség jelentőségének megfelelő szerepet kapjon. Helyeseljük a pedagősusok nagyobb társadalmi megbecsülését. Szükségesnek tartjuk e kérdésben a tömegkommunikációs eszközök pozitivabb állta fe—lásfoglalását is. Egyetértünk a tanulók és a pedagógusok megterhelésének további 1 csökkentésével, a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozottabb támogatáséval. A párttagok aggodalmukat fejezték ki az oktatási rendszer fejlesztése során jelentkező sok, esetenként megalapozatlan változtatás miatt. Ez a szülőkre, pedagógusokra, tanulókra egyaránt zavarólag hat.- A párttagság egyetért a közművelődés folyamatos fejlesztésével, a Közművelődési Törvény mielőbbi megalkotáséval. íbntosnak tartja a közművelődés személyi, anyagi feltételeinek javítását, a közművelődésben dolgozók fokozottabb megbecsülését. ^ n . . r» I----------------------