Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1966-10-15

Tol jen ou egyetértők kzenttoroayi elvtársnŐ hozzászólá­sával, hogy a gazdasági reform Ugye az nem pusztán a gazdasági egységek ügye. Bőt azt ia mondhatnám, hogy nem ia közgazdászok ügye, honom nagyon átfogd éa az egész gazdasági, tára ad almi, po­litikai életünkre hat. Hiaaea a társadalom egy organikus egységet képez, nem lőhet gazdasági reformot végrohaj tani úgy, hogy a fcá*«* oadnlom egészére ne legyen igen komoly hatással. Azt gondolom tehát, hogy helyesen hangsúlyozza a Pártbizottság beszámolójának határozat­­tervezető, hogy ezt a gazdasági reform részbeni kimunkálását rész­ben a bevezetését és utána majd a gazdasági folyamatok figyolors&al kisérését a következő években a pártmuafca előterébe kell állítani. Egyetértek a két első felszólalóval, okik azt mondták, ||| hogy nőm csökkenti ez a reform a pártszervezetek szerepét. Kit mond­ja a beszámoló is* Hozzáteszem, hegy a párt szervek szerepét sem* illetve özek gazdasági ellenőrző tevékenységét, terséé hozzá kell te nem, hogy ma még sajnos csupán ennyit szoktunk mondani éa oz blzo groo értelemben frázisként hat oz is védekező pozíciót jelont ma a párt politikai munkában, Amivel nóta lehet megbékélni hanem közelebb kfine&kx kellene jutnunk a tartalom megfogalmazásához. ízt a következő egy évben kell pontosan kimunkálnunk, de az alapelveket ma már pontosan meg lehet mondani. Miről van tulajdonképpen szó, mi ennek a megállapításnak politikai tartalma, annak tudniillik, hogy nem csökkenti a pártezervek szerepét, hanem az növekszik ? Arról van szó, hogy az uj gazdaságirányítási rendszerem a direkt, közvetlen tervutasítás fogja meghatározni a gazdálkodó egységek te­vékenységét, ós a pártszervoknek nem pusztán arra kell figyeraail lenni, - a "pusztán" szóért elnózéo$ kérek, mert most sem csak ezt teszik - hogy hogyan hajtja végre az igazgató, vagy a gazdasági egység a felülről kiadott tervet, hanem a gazdasági egységek <*»• állósága megnövekszik ós helyben dőlnek el a dolgok. A gazdálkodási egységek saját felelősségükre, ónját rizikójukra fognak gazdálkod­ni. Ez tehát megnöveli a helyben dolgozó pártaaervek gazdasági fe­lelősségét, illetve megnöveli az igazgatók politikai felelősségét. m ennek a politikai tartalma 6a ezt koll világosan látni óo erre kell felkészülni a pártszerveknek ós a pártszervezeteknek. De ebből nagyon sok minden következik, mondjuk pH az, hogy nem fog semmiféle sablon segíteni egy-egy gazdasági egység a akijánk párté^lenörzóoé­­hez. Hanem nagyon sokoldalúan kell a pártszervezeteknek oda figyol­­n! a gazdasági társadalmi jelenségekre és Időben jelezni mindaaéltat m ■—||||^^——=■—ag^^Mp*pÉagjimwwBpjp|pia^^ . — . - ML

Next

/
Oldalképek
Tartalom