Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1966-10-15

| milliárd forinttal volt kevesebb, mint amit onnan behoztunk* 1 Tiké© kereskedelmi mórlogünk^fihát tőbbmint 5*5 milliárd deviza­forint értékű hiány keletkezett. Ez olvtársak olyan nagy összeg, köfy <H$y évi tőkéé exportnak fölei meg* és nőm kis egyensúlyta­lanságot jelent a magyar népgazdaság fejlődésébon* Az ia közismert és az előzőekkel összefügg, hogy a népgazdaság fejlődésének az üteme ősökként* Az elmúlt ötéves terv időszaka alatt az ország nemzeti jövedelme 25 %-kal emelkedett* Bz nőm alacsony növekedé­si ütöm, magasabb, mint a fejlett tőkés országok átlagos fejlődé­se, és körülbelül belesimul a szocialista országok átlagos fejlő­dési ütőmében, de mégis az előző időszakhoz képest lassúbb a nö­vekedés* Azt hiszom mindannyian emlékezünk arra, hogy a második hároméves terv időszak bán ugyanazt mondtuk, hogy az ország nem­zeti Jövedelme 25 %-kal lett magasabb három év alatt* Tehát most ugyanolyan növekedés eléréséhez öt évre vol szükség, nem beszél­ve arról, hogy az ötéves időszakban ősökként a gazdasági fejlődés üteme* Ezek tehát elég komoly gazdasági problémák ahhoz, hogy el­gondolkodjunk irányítási rendszerünk gyengeségein* Ezek a jelen­legi gyengeségeink fékezik tehát szocialista építésünk ütemét, előrehaladásunkat, minden szempontból, fékezik az életszínvonal növekedésének lehetséges ütőmét is* A beszámoló helyesen említi meg, hogy az életszín­vonalban ölön haladásunk nem éri ol a kívánatos mértéket* Nagyon vitatható, hogy mi a kívánatos mérték* Engedjék meg az olvtársak hogy két megjegyzést tegyek* « beszámoló első oldalán egy mondat! •••mértéktartóan, do javult lakosságunk életkörülményei, gazdasá­gi, szociális viszonyai.Később a 20* óldal tájékán, amikor a Ganz Villamossági Müvekben a munkások átlagkoresetének növekedés érői beszél a beszámoló, bemutatja hogyan változott az átlagkeresőt a Ganzban* Nem ellenőriztem ezt az adatot és oz azért került Ida# mert ez Jellemző a kerület munkásainak éle11ózósára* Azt mondja, hogy a kívánatosnál kisebb mértékben emelkedett* Nem ellenzem a ttogfogalraazást, de látni kell a következőket! mi volt a tervezett mérték* A második ötéves terv időszakában terveztünk 16 JVoo átlagemelkedést. Ezt a mértéket kellett volna tartanunk és 18 % lett 5 év alatt* Másodszor a Ganz Villanynak oz a kát adata* én statisztikus is vagyok és elosztottam a két SÜÍlSl egy- „ 8 mással és azt látom, hogy 12 %-kal nőtt körülbelül a bér* Ga az áremelést figyelembe veszem, akkor a reálértéke ennek kb 10 ----------------------------------------------T -------------------­­­­—---------------------------------------'----------------------' ' " ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom