Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1966-10-15
I ' í .- 27 -■ SwXm ■ £fe% ;i: .17 : ElvtársakI Pártunk Központi Bizottsága határozatot hozott a gazdasági mechanizmus uj rendszerének bevezetésére. Nem kívánok az uj rendszer elemzésével foglalkozni, mert tételei mindannyionk előtt ismeretesek. Inkább arra szeretnék rámutatni, hogy hogyan vélekedtek olvtársaink a párt vezető szerepének alakulásáról az uj gazdasugl mechanizmusban. Egyesek azt hangoztatják, hogy az uj gazdasági mechanizmusban az egyszemélyi felelősség növekedése, a nagyobb önállóság, a döntési szintek elhatárolása a párt vezető szerepének csökkenését fogják eredményezni. Pártértekezletünk is foglalkozott ezzel a kérdéssel ós aláhúzta, hogy az uj gazdasági mechanizmusban pártunk vezető szerepe növekedni fog. Pártbizottságunk, végrehajtóbizottsúgunk a jövőben dönteni fog olyan kérdésekben, melyekről eddig - mint felsőbb szervek határozatáról - csak tájékoztatást kapott. Feladata lesz aktivan részt venni gazdaság-politikai elképzeléseink kialakitárában is. Véleménye alapján fogunk dönteni abban, hogy pl. egyes fejlesztési téte|g§ lekben milyen kockázatot vállalhatunk, vagy egyes beruházási elképzeléseket nyereségünkből megvalósítsunk-e vagy sem. A döntési szintek tagozódása éo elhatárolása növelni fogja alapszervezeteink önállóságát óo hatáskörét is. Egy adott gazdasági területen döntéstW; ti' PA&Y hozni ugyanis annyit jelent, mint ismerni az adott terület politikai 03 gazdasági helyzetét. Azt is jelenti, hogy meg kell teremteni a célkitűzések politikai ás gazdasági feltételeit is. Mindez megköveteli a pártszervezetek mélyebb ismeretét, elemzőbb munkáját ós a döntésre váró kérdésekben szilárd állásfoglalását. Az uj mechanizmusra való felkészülés nagy feladatot jelent mindannyionknak. Különböző szinti! értekezleteken beszéltük meg a tennivalókat ós elhatároztuk, hogy pártszervezeteink propav ganda munkájának központjába állítjuk a megfelelő átmenet biztosításának feladatát. Dolgozóink poliü kai, gazdasági ismeretének növelése, kezdeményezőkészségük felkarolása, a célkitűzések megérte- V tése sokkal fontosabb lesz, mint eddig bármikor. !§§R H f Elvtársak! Gyárunk dolgozói munkájukkal hitet tettek pártunk politikája mellett ós megfogadták, hogy a IX.Kongresszus célkitűzéseit, a szocializmus építésének meggyorsítását maradéktalanul végrehajtják. Kérem a kerületi Pártbizottságot, a megválasztandó uj vezetőséget, hogy mind eddig, a jövőben is elemezze, bírálja, segitf wm. i 7r 'o ■ *-■:* Mii ten—P— . 111 1 ■■■■■■■■■■» ... 1.0_____________' — .. -----------------^2SL 7- __ _ -• r-x.-=.r.~_