Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1966-10-15

JLfik "llliiilS- 25 -Gyáregysógvesetőiak, főosztályvezetőink munkáját ele­mezve megállapíthatjuk, hogy túlnyomó többségükben megfelelő kó­­poeitéasel rendelkeznek, nagy szakmai ismeretük van. Politikai műveltségük szocialista vezetőt jellemző tulajdonságaik is ki­­| bontakozóban vannak. Munkájukat•általában becsületesen végzik, és sok áldozatot is hoznak a különböző feladatok megvalósítása • érdekében* Lényegesen megváltozott gazdasági szemléletük ia, de még ma is jellemzője munkájukra a napi feladatokban való elmerülés, 7 egyes kérdésekben a döntések elhárítása* Vannak olyan középszin­tű vezetőink is, akik az un. népszerűtlen feladatok megoldásakor a "jó fiú" szerepét játszik, ós vagy nem intézkednek kellő hatá-I rozottsiggal, vagy valamelyik igazga óra hivatkozva oldják meg a feladatokat. Előfordul, hogy passzívak jelentős politikai kérdé­sekben. Nem értik, hogy beosztásuk politikai kiállást, a szocializ­mus ügye melletti ayilt állásfoglalást is követel tőlük, nem értik, hogy politikailag i3 felelősek területükért. A vezetési színvonalat illetően legnagyobb gondunk alsószintű gazdasági vezetőink, elsősorban művezetőink munkájá­nak megjavítása. Többségük csak a napi problémák elintézését te­kinti fő feladatának, és előrelátás hiányában egyesek csak tűzoltó munkát végeznek. Tudatában vagyunk annak, hogy alsószintű gazda­sági vezetőink munkastílusának kialakulásában a felsőbb vezetés is hibás. Gok helyen nőm tudtuk biztosítani feltételeit annak, hogy a művezetők előre láthassanak és nem egyszer olyan munka vég­zésére is késztettük őket, mely nem feladatuk. Elhatároztuk, hogy vezotőkószségük, munkájuk javítása | érdekében gyáron belül művezetői tanfolyamot indítunk, melynek : keretében megvilágítjuk jogaikat, kötelességeiket, aláhúzzuk sze­repüket, annak fontosságát ós őszintén megbeszéljük velük, hogy mi nehezíti munkájukat, milyen segítséget igényelnek. Felmérve munkánk pozitiv és negatív vonásait a jövőben még tudatosabban kívánunk foglalkozni gyáron belül a helyes ve­zetési stílus kialakításával, a különböző szinteken dolgozó veze­tők hatáskörének elválasztásával, munkájuk összehangolásával, te­­kinbolyük növelésével, mert tudatában vagyunk annak, hogy az el­következő nagyobb feladatokat csak ezen az utón járva valósítjuk meg. fii é ■' ; . . — ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------;—v • ' '• ’ - y - - '

Next

/
Oldalképek
Tartalom