Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1966-10-15
, ' j II í! ‘i VSÍ'f pedig dönteni csak szűk szakmai ismeretekkel, vagy értelmezésen nem lesz lehetséges. Mi a magunk részéről törekszünk arra, hogy különböző vezetői szinteken mindenekelőtt az eddiginél nagyobb ismereteket szerezzünk a vezetőkből és szükség szerint se— gitsük, tereljük őket a marxista ismeretek magasabb fokú elsajátításához, Gazdasági vezető kádereink osaknem mindegyike részt is vesz valamilyen szervezett politikai oktatásban. Tisztelt Pártértekezlet! A VBKM küldöttei a kerületi Pártbizottság beszámolójában lévő fejezeteket rendkívül nagy érdeklődéssel tanulmányozták. A beszámoló igen szép eredményekről ad számot, melyek mögött érezni azt a hatalmas szervező—irányi tó munkát, amelyet a kerületi Pártbizottság szoros együttműködésben a többi helyi szervvel az elmúlt négy esztendő alatt kifejtett. Számunkra - mint, akik újak ebben a kerületben - nagy hatást tettek a kerület társadalmi, kulturális fejlődésében elért eredmények. Mi úgy látjuk, hogy a pártbizottság vezető-irányi tó szervező mun- j kaja biztosított. Mind a Magam, mind p munkatársaim nevóben kijelentem, hogy szeretünk a II.kerületben lenni. Mondanivalónk arányaiban talán sok volt a vállalati vonatkozású rész. Ezért elnézésüket kérem, de úgy gondoltuk, hogy szükséges megismertetni magunkat a tisztelt Pártértekezlettel, hogy képet kapjanak arról, mennyire számolhatnak velünk munkájukban, a kerületi törekvések I támogatásában, * • IH A VBKM küldöttei a Pártbizottság beszámolójában foglaltakkal egyetértenek, saját további munkájukban azokat haszno- I sitani fogják, I elnök | A következő felszólaló dr,Horváth Sándfcr elvtárs, a jí 4 I § kerületi Tanáos VB elnöke. Utána Venóozi János elvtárs a Buda- || pesti Pártbizottság titkára kiván szólni. Javasolom as Elvtársak- I nak, hogy Venéczi elvtárs után még három elvtársnak adjunk szó#, I tekintettel az idő Mre haladására. A három elvtárs lennel Vareá- I nyi Gábor, Faragó Sándor és Bakos István elvtársak. Még lo-en je- j| 0- 107 -1