Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.7.a/1)

1962-10-19

> - 8Í-Korábban, az építés területén premizáltuk azt, hogy mennyi téglát építenek be. Ezért különböző 2-3 eme­letes házak alapozásába annyi téglát és egyéb anyagot építettek be, hogy egy felhőkarcolót is kibírt volna. I Nyilván, hogy ez az ösztönző ebbe az irányba vitt. De lehetne példát# mondani a kohászat területéről is, ahol a tonnákat premizáljuk és nem a minőséget nézzük. Ez az anyagráhagyás a tonnasulyt emeli, felveszik a prémiu­mot és a másik helyen, ahol a megmunkálás van, annyit kell levenni, hogy bizony komoly népgazdasági károk keletkeznek. A könnyűipar területén is el lehetne mon­dani, hogy mi a vezetésünk gyengesége. Még nem tudtuk eléggé kimunkálni azokat az ösztönzőket, amelyek min­denkor a helyes irányba ösztönöknek. Elhangzott itt a kutató intézetek részéről a KB. és a kormány szerveket is beleértve olyan kérés, amiknek biztosan van jogos­sága, hogy többet ós még többet a kutató intézeteknek arra vonatkozólag, hogy minél megfelelőbb körülmények között végezhessék kutatói munkájukat. Engedjék meg,_ hogy erre ón csak annyit mondjak, mint a nem leghiva­talosabb személy, de olyan, aki valemannyire ismerem a népgazdaság helyzetét és állását, hogy meggyőződésem és hitem szerint, mindenkor igyekezett a kormányzat erőnkhöz Mérten erre a területre is juttatni. De én merem mondani, hogy a közeljövőben valami Alapvető, nagy változást nem fogunk tudni ezen a területen elérni. Nagyon megkérném a ker.PB. nevében is az elvtársakat, hogy még jó ideig a meglévő körülmények között, a rej­tett tartalékok felhasználásával, - amelyek a kutató y i&| / intézetekben meggyőződésem ós tapasztalataim szerint megvannak - igyekezzenek tényleg minél megfelelőbb magas színvonalat elérni ós minél ütőképesebbé tenni iparunkat a világpiaci szinthez viszonyítva. Ezt azért mondom, araet mert bármennyire is szeretnénk ós akarnánk, a népgazda­ságnak határai, keretei vannak. Sajnos ezt a népgaz- i dasági keretet eléggé megszüklti a már két év óta tartó aszály, amely nagyon nagy mértékben kihat népgazdasá­gunkra, mert mezőgazdasági exportunkat más oldalról kell fedezni, másrészt mezőgazdasági importra van szükségünk export helyett egy sereg cikkben, ami komoly terheket ró népgazdaságunkra. Arról sem mondhatunk le - mert ^ __________________________F_________________________ , / — 1 tó I

Next

/
Oldalképek
Tartalom