Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.7.a/1)
1959-10-17--18
I- lí . ' ' :,YY;.V . |- 25 -évben foglalkoztunk; Ezek között olyan fontos határozatok szerepelnek, mint a munkásosztály helyzetéről hozott központi bizottsági határozat, a müvelödéspolitikai irányelvek, a vallásos világnézet elleni harc stb, E határozatok végrehajtását a pártbizottság tagjainak bevonásával kerületünkben is megvizsgáltuk és önnek alapján a kerületi pártbizottság megfelelő döntéseket ho- i zott az említett határozatokból adódó helyi feladatok megoldására. A jövőben azonban az "eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítanunk saját határozataink végrehajtásának ellenőrzésére,, Ugyanis egy-két esetben előfordult, hogy pártbizottsági, y-v vagy végrehajtóbizottsági üléseken alapos előkészítő munka után jó határozatokat hoztunk, de utána e határozatok végrehajtását nem ellenőriztük megfelelően# A jövőben biztosítani kell e hatá- I r ozat olt maradéktalan végrehajtását, A kollektiv vezetés bár kerületünkben Diajdnem minden pártszervezeténél érvényesül, helyenként mégis találkozunk c fontos elv meg nem értésével, cltorzításával. Több pártszervezetünk* |í i ben, pl. a Viz és Fűtésszerelő Vállalatnál-a pártvozetősóg - hej' , lyosen - közösen vitatja meg és dolgozza ki a feladatokat, de a feladatok végrehajtása az esetek többségében, az alapszervezet titkárára, legjobb esetben egy-két tagjára húrul. Nyilvánvaló, I ^ hogy nem lehet a kollektiv vezetés érvényesüléséről beszélni ott, ahol annak csak egyik^oldala, a feladatok közös megjelölése érvényesül, de a végrehajtás sorain nőm érvényesül a közös munka. A kollektiv vezetés szorosan összefügg a pártélet egy másik fontos elvével, a bírálat- és önbirálat alkalmazásával. ► Csal: ott érvényesülhet megfelelően a kollektiv vezetés, ahol a kommunisták bátran alkalmazzák a kritika és önkritika fegyverét. Ezen a területen még- sok javítanivalónk van. Non egy pártszervezetünkben még a "nfe szólj szám, nem fáj fejem" mondás érvényesül. Vannak még kommunistáink, akik kényelmosségből, vagy megalkuvásból elhallgatják a hibákat, s ezzel a megnyugvás, a megbékélés szellemét terjesztik a pártban. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a demokratikus centralizmus elvón épült fel. Ez az elv annyit jelent, hogy a párt valamennyi vezető szervét demokratikusan, taggyűlésen, pártértekozloten választják, s a vezető szervek minden területen í //rr Lw——---——---——W _ ____________________________________ ______ —*1 ... ■ /-T^' ' - ^ ---------