Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.6.a/5)

1959

az előírásból, miszerint a szóban előadott bejelentésekről és panaszokról panaszfelvételi lapot kell kiállítani];: értelemszerűen ESTESS’*??8? ezt.ér? USy,ke11 kezel«i» mint a leveleket? a bejelentők altál megírt beadványokat, - tehát iktatni kell. Igen lfTMí„iíp a tB,“b-ben Mraat> ahelyett, hogy iktatták Több jól, illetve hiányosan kitöltött panaszfelvételi lap talál­­^ninos rávezetve az elintézés módja. Olyan panasz­­lappal is találkoztunk, mely ügy a felvétel napján lett elintézve, de az elintézés módja erre sincs rávezetve. Hiányzik a más szervekhez küldött, illetve továbbított beadványok panaszok nyilvantartása, e miatt nem kisérhető figyelemmel, hosv betartották-e a határidőket, vagy egyáltalában milyen intézkedfs történt különböző ügyekben. Azi irattár nem teljes, mert több iktatott levélmásolat mellett az előzmények nem találhatók. ! O Összefoglalva megállapítható, hogy az iktatókönyv és az irattár hiányossága miatt nem alkothattunk általános képet a dolgozók be­jelentéseinek és panaszainak intézéséről. M ] j A..P*.?*"“nak a panaszokkal és bejelentésekkel foglalkozó munkatársai kozul nem mindegyik ismeri a K.B. ez év január 16-i határozatát. Az instruktor elvtársak alap szervezeteiknél folyó ügyek közül egyeseket ismernek és figyelemmel kisérnek, a K.B. által megkívánt rendszeres ellenőrzést azonban nem gyakorolják/ megkívánt Javaslat: P.B.-nek a dolgozók leveleinek intézésével és az alap­­szervezetek ilyen természetű munkájának ellenőrzésével megbízott "osTL SfA "? " K>B- 1959 " 16-a n kaP^anak imeritő útmutatást a bejelen­tések és panaszok^intézése és nyilvántartása tekintetében. A nyil­vántartás egyszerl3itett formában kivánandé meg az alapszervezetek-AZv,ÍnSx^Uik^'xr elvíársak e munk& ellenőrzését rendszeresen végezzék a hozzájuk tartozó alapszervezeteknél. • A panaszfelvételi lapok első, perforált példányát kiállítás /a szóbeli bejelentés irásbafoglalása/ után a tömbön fejtsék ki, iktassák, az Írásos bejelentésekkel azonosan kezeljék. iíiP+n«JZfelvételÍ laP°kra felvett szöveg helyességének elismerésé­ül v Pótfelvételi lapokat közvetlenül a szöveg alatt alairatni a bejelentőkkel. & Az iktatókönyv és az irattár teljessége mellőzhetetlen. Másképen nem lehet tájékozódni a határidők betartásáról, az ügyintézés menetéről stb. Az első irat minden esetben a bejelentés, vagy a panasz, illetve az ezeket helyettesitő panaszfelvételi lap. Az utol­só, ugyancsak minden esetben az elintézésről a bejelentőnek szóló írásos értesítőnek másolata. Az ügyintézés során e két irat közé eső minden ténykedésről kell az irattárban bizonylatnak lenni. Ha nincs eredeti irat, vagy másolat, belső használatra u.n. "feljegy­zés" készíthető, pl.telefoni megállapodás rögzítésére, vagy szóbeli I w----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—_ É- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom