Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1988-10-11
1 ■7 ■- Fokozódjék az alapszervezetek szuverenitása.- Feladatunk a helyi politikai közérzet javitása, a hatékony termelőmunkához szükséges közeg megteremtése. A kerületi párttagság összetételének sajátosságából fakadó kiemelt felelősségünk a hatalmas tudományos bázis megfelelő kezelése, aktivizálása, térnyerési lehetőségeik megteremtése. ni. Célok megvalósítását szolgáló feladatok Fenti célok megvalósítása érdekében a pártmunka továbbfejlesztéseként az alábbi konkrét feladatok fogalmazhatók meg. !•/ A_kerületi pártbizottság szinjén i Sfí © ■ j “ a»/ A pártbizottság - mint "köztes" testület - fontos feladata az alupszervezetek jelzéseinek összesítése, integrálása, valamint a kerületben meg nem oldható feladatok közvetítése felső pártszervek felé. Az eddigieknél következetesebben kérjék számon a visszajely L zést, illetve a konkrét intézkedéseket. fa '.; | [i < « b./ Változzék a kerületi pártbizottság irányitó tévékenységének jellege. A direkt irányitás elemeinek hát•» I térbe szcritásávaí, kerüljön előtérbe az orientáló, koordináló, szintetizáló tevékenység, melynek eredményeként alapszervezeteink felkészültebbek lehetnek önálló feladataik ellátására. c./ A pártbizottság folytassa törekvéseit egy, az aktiv együttgondolkodást segítő politikai műhely megteremtése érdekében. Alakítsa ki a kerületi poli-Lm--------------------—-J ■ ■ ' "" 1 1 / ^ J-1 1 ■ ....