Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1986-12-18

j^ffl iBil ' ■' ^ SSEül . SRI.. I * ■ ? 0 ‘“'‘hit ' 1 Hlv S17 * ^ 2_.napirendi pont: Jelentes az Állami Népi Együttes tevékeny­ségéről^ kerületi VB 1983. évi állásfog­lalása és az 1985. évi átszervezés tükrében. Előadó: Serfőző Sándor ÁNE igazgatója Meghivott: Vajda György MM miniszterhelyettes Berke Barnabás ANE párttitkára Szóbeli kiegészítés: Serfőző Sándor A jelentésben leírtakon kivül elmondotta, hogy úgy érzi, hogy az 198„3. évi „Végrehajtó Bizottsági ülés óta érezhetőan javult az Együttes allami, es partszervezet vezetőinek együttműködése •, javult az egymás munkája iránti bizalom. Ezt tükrözi, hogy öt évre szóló művészeti tervet készítettek, melyet taggyűlésen, kari értekezleten, valamint a Művészeti tó Tanacs ülésén is megbeszéltek. A program főleg a régi repertoár darabjainak megőrzését, másrészt uj alkotások, műsorok létreho­zását tartalmazza. 1984.-ben az ÁNE három hónapos Észak-Amerikai turnére indult, melyet „komoly politikai és művészeti felkészülés előzte meg, E felkészülés es szereplés eredményeképpen 1987. januárjában az Együttest ujbol meghívták, i 0] Az elmúlt évben szervezeti változás következett be az Együttes eleteben, a 42 fős kéru§ az Országos Filharmónia állományába került a Magyar „Allami Énekkar néven létrehozott 80 tagú hang­verseny kórus resze lett. Az énekkar leválasztása a társulat tagjaiban kedvezőtlen közhangulatot teremtett. >yábbiakban Serfdző elvtars szolt az előadóművészek után­pótlásáról^ a többi együtteshez viszonyitva a bér és szociális helyzetükről, valamint az Együttes fiataljainak lakáshelyzetéről. Kérdést tettek fel: BPB Sánta András, Lengyel Gyula, Molnár László, Szurmay László, Kotán László. tó Válasz: „Berke Barnabás Tagfelvételekkel kapcsolatban elmondta, hogy korábban főleg az Együttes körül kialakult viharok /bírósági ügy/, valamint a belső hangulat miatt nem volt eredményes. ► kJ;/ i A KISZ nagyon aktiv, tevékeny munkát végez. A tervezésben, irányításban resztvesz. Az újjáválasztott vezetőség nagyobb figyelmet fordít a pártélet rendszeressegere, a tagfelvételi munkára. Ennek eredménye, hogy egy ev alatt az alapszervezet létszáma 8 fővel gyarapodott. Az agitacios es propaganda munkában nagy figyelmet fordítanak a műveszetpolitikaval összefüggő kérdések elemzésére. Válasz: Serfőző Sándor Az elmúlt ket-harom évben alakult ki, hogy a Művészeti Tanács uleseire külső munkatársakat is meghívnak, /zenei szakembereket, kikérik a„velemenyüket. Jövőre az Észak-Amerikai turnén párt és | társadalmi szervek vezetői is résztvesznek. Az Együttes munkája nagyon költségigenyes. /kosztümök, hangszerek/. Mindig 120 fővel lep föl az Együttes, a hármas egységben. 1984-35-ben a^ külföldi turnék létszáma kompenzálta a hazai néző­­iZanl csökkenést.„ /Margit szigeten mindig teltházunk volt./ A ovo en a kaiok önálló műsorait jobban szorgalmaznunk kell. L m 7 ----------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom