Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1986-08-28

_ „ ' ^-­I 4,0; i * jjÉ9'■'1 'f''" *' ’■'■'■•'“• í I '- Kerületi sajátosság az értelmiségi (főleg a humán értelmi­ségi) dolgozók viszonylag nagy száma. Ennek is tulajdonít­ható, hogy információs érdeklődésük elevenebb és sokolda­lúbb, érzékenyebben reagálnak a tájékoztatás minden hibá­jára, fogyatékosságára. Ennek általános kihatásaira, külö­nösen ennek politikai vonatkozásaira a politikai munkában, a tájékoztatásban az eddigieknél nagyobb jelentőséget kell túlajdonitanunk• tó “ A vizsgálat tapasztalatai azt is mutatják, hogy a tájékoz­tató, információs munka rangja, elismertsége szorosan ösz­­szefügg a politikai, a közéleti munka demokratizmusával, nyilvánosságával• Az információs alrendszer kiépítése A pártvezetőségnek, mint irányité testületnek az alapvető fela­data a környezetében zajló politikai folyamatok, események ér­tékelése, információgyűjtés, hogy ennek ismeretében tervezni tudjanak. így az alapszervezetben az információk elsőszámú címzettje a pártvezetőség. I A pártvezetőséget, munkahelyi helyzeténél fogva rendkivül sok­féle információ éri és mint helyi információs központ eldönthe­ti az információk hasznosításának útját. Ez az a döntő állomás, ahol egy munkahelyi alapszervezeti in­formációs csatorna bekapcsolódik a1 társadalmi információs közeg­be, mint közvetítő. A vizsgálatok igazolták, hogy ez csak ott lehetséges, ahol az információs alrendszerek kiépültek és a munkahelyi élet "vór­­edényrendszerekéntM természetes módon működnek. " I ' > rtóvtó' i' 1 llwi ■ ? j 00-0: ;■ §^_____________________ ^_____________________ I MHp ~~ " i~Jj

Next

/
Oldalképek
Tartalom