Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1986-03-06

' . tartására. Külön figyelmet fordítottunk a közbeeső párt­­bizottságok és pártvezetőségek gazdálkodására, hiszen ott nagyobb összegek állnak rendelkezésre. 707HS Az alapszervezeteket s égi tő. - ellenőrző munkánkról 1985. 1. negyedévében kiemelt figyelmet fordítottunk a tag­­dijbesorolás megfelelő előkészítésére, végrehajtására. A XIII. kongresszus előkészítésének .időszakában - az Irány­elvek vitái során - , de a kongresszust követően is felerő­södtek a tagdijrendszert biráló vélemények, a párttagok a tagdíjrendszer felülvizsgálatát és módosítását kérték. Az életkörülmények nehezebbé válása miatt mind élesebben fogalmazódott meg az a vélemény , hogy magas a tagdij. Mi a helyszínen szerzett tapasztalatok és egyéb információk tó birtokában kerületi elemzést készítettünk, amelyet a kerületi Párt Végrehajtó Bizottság is megismert, s a Központi Bizott­ság 1985. decemberi határozatában foglaltak mindezt vissza­tükrözik, és egy-két kivételtől eltekintve az alapvető feszült­ségforrások feloldódtak. i 1985- III. negyedévében ellenőrzést tartottunk a kerületi KISZ Bizottság Gazdasági Osztályán.„A Budapesti KISZ Bizott­ság ellenőrzésével egyezően alapvetően az előírásoknak meg­felelőnek ítéltük a gazdálkodást. A KISZ kerületi apparátusának kedvező, kulturált elhelyezése véleményünk; szerint csak elősegítheti az aktiv politikai munkát. A pártgazdasági munkában jelentős feladat volt 1985-ben a tel.ieskörü vagyonleltár, amely kiterjedt a Pártbizottságok székhazai /körzetek/ épület-nyilvántartására, álló- fogyó­eszköz leltárra. A Budapesti Pártbizottság által megfogal­mazott követelmények szerint a feladatnak eleget tettünk, az I. kerületben sem hiány, sem többlet nem volt. A Rárt­­tó bizottság kezelésében lévő vagyontárgyak őrzése biztosított. Meg kellett azonban állapitani, hogy az állóeszközök /irodai bútorok, szőnyegek, berendezések/ igen nagy része un. "C'-ra leirt, ezen eszközök újraértékelése megtörtént.A Budapesti Partbizottság a székház rekonstrukciójának befejezését köve­­^ tőén biztosítani fogja a legfontosabb állóeszközök cseréjét. Kérjük a Párt Végrehajtó Bizottságot, hogy az 1985. évi gazdál­kodás tapasztalatairól készült jelentésünket fogadja el. ^ Budapest, 1986. február 24. Készítette: Szabó Györgyné IfStó \m--------------------------------------7- „ --...-----j- 5 -: . Í lii

Next

/
Oldalképek
Tartalom