Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1986-02-06
—> ) i - 3 -talat alapján megerősítette a polgári fegyveres őrség állományát és működését. Az intézményben fokozatosan megszilárduló alkotói légkör, a politikai nyugalom ós felfokozott kritikai szellem, a vezetési ós irányítási hibákkal szembeni éles bírálat, a tevőleges megoldásokban még mutatkozó közöny, tehát az eredmények és gondok vegyülete adja a pártszervezet munkájának bázisát. Olyan kollektívában dolgozunk, ahol párton kívüliekből állé többség vesz részt a politikailag is jelentős kiállítások rendezésében. A munkában mutatkozik meg a különböző tó képzettségű, nem egysíkú világnézetű kollektíva egyöntetűen pozitív politikai kiállása. Az elmúlt év végén pártszervezetünk létszáma 38 £o volt. Ezzel a számmal a magyar múzeumi terület számszerűleg legnagyobb pártalapszervezetét alkotjuk. A fentiek alapjan a munkahely belső helyzetét konszolidáltnak jellemezhetjük, a sokoldalú tevékenységet a Fővárosi Tanács által biztosított költségvetés anyagi eszközökkel alátámasztja. Mégis a feladatok és a szervezeti működés közti harmónia keresése, a sokoldalú tevékenység arányainak megta- I lálása és az anyagi eszközök elosztása évről-évre felújítják a belső feszültséget, az egyes szakterületekért felelős vezetők és munkatársak között. Igen nehéz mindenki által elismert objektív morcét találni az ásatásokra és a műtárgyvásárlásokra, a szakmai üzemelésre és a műtárgyőrzésre, a táry gyak múzeolégiai feldolgozására és a kiállításokra, a kiállítás—vezetők es a tudományos feldolgozások kiadására szánt összegek megosztásában. Ugyanez vonatkozik a saemélyi állomány szakmai összetetelenek arányaira (régészek,történészek, művészéttörteúeszek, könyvtárosok, népművelők, restaurátorok, műtárgyraktárosok). A muzeológusok iránti társadalmi igény maga is országosan tisztázatlan, munkájuk normái nem kristályosodtak ki ós mindez bonyolult közegét jelenti a múzeumi vezetési és politikai tevékenységnek. A Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztálya a régészeti és történeti kutatások arányainak további javítására hívta fel figyelmünket. |U__—— | M I p ■ m