Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1986-02-06

L r mm » , . 3 - ■ A pártszervezet a személyzeti munka pártirányitásáért, politikai ellenőrzéséért felelős. A személyzeti munká­ban az intézkedési, döntési jog az állami vezetőket il­leti meg, személyesen felelősek a területen folyó sze­mélyzeti munkáért. A személyzeti appatárust közvetlenül az első számú vezető irányítja. .»HH| #. m 7 A testület kéri a muzeum párt és állami vezető­"(Sií it, szerezzenek érvényt annak, hogy az állami személy­­zeti munka a fentiek szellemében valósuljon meg, az uj személyzeti vezető ezen követelmények szerint végezze munkáját. t w A végrehajtó bizottság a következő feladatokat határozta meg: KI " . 1./ A testület egyetértett a beszámolóban megjelölt múzeu­mi feladatokkal, melyekhez kiegészítésként a következő­ket tette hozzá: 0-, ;- a nemzedékváltás folyamatos, zökkenőmentes lebonyoli­­t tása - elsősorban vezetői területen - kiemelt felada­tuk legyen; tó- ezzel egyidőben mind sürgetőbbé válik a muzeum szak­mai összetételének módosítása, a mai és a látható jö­vőbeni igényeknek megfelelően;- határozottabb, dinamikusabb lépéseket kell tenni az intézeti belső demokratizmus fejlesztésében, általá­ban a saját maguk által kitűzött feladatok megoldá­sára. i -■ I 2./ A partszervezet tekintse át helyét, szerepét a muzeum munkájában. Határozottabban szerezzen érvényt politi­kai irányitó tevékenységének. Tudatosítsa a párttagokkal, hogy a helyi politika alakulásáért a pártszervezet fele­lős. * íUtó-A-

Next

/
Oldalképek
Tartalom