Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1985-03-07

> .. ’3’- Május elsején ünnepi felvonulás lesz, melyen az I.kerület i | is részt vesz.- Április 2-án koszorúzás lesz a Gellérthegyen.- Závecz Ferenc: Tájékoztatja a Végrehajtó Bizottság tagjait, hogy március 3o-án 31-én rendezik a Várban a Budavári Tavaszi Fesztivált. /KISZ rendezvény./ Két helyen lesz színpad, a Tárnok utca lesz a kirakodó utca és a Tárnok utcai iskolában lesznek a ; személyi számitógépek. Ezek védelmére a Munkásőrség segítsé­gét fogják kérni. Április 4-én ifjúsági demonstráció lesz a Dózsa György téren, a disz-szemle után. 12 ezer fiatal szereplésére, táncára számítanak. Az akció lebonyolitátását a KISZ segítségével képzelték el, de közvetlenül az iskolákat mozgósították, ami nagy felháborodást váltott ki. Kerületünkből két iskolát érint a Szilágyi Erzsébet és a Petőfi Sándor gimnáziumot. Napirend 2. pontja: Jelentés a VILATI pártvezetőségének pártépitési ^munkájáról, különös tekintettel a fiatalok és a fizikai munkások párttaggá nevelésére. Előadó: Várkonyi Jenőné pártvez.titkár Kérdést tettek fel: Lengyel Gyula, Molnár László, Bánréti Zoltán. Várkonyi Jenőné: A párttagok pártmunkájának egyéni értékelése pártcsoportok szintjén, majd taggyűlésen történik. A kilépők között olyan párttag is volt, akinek a munkájával a pártcsoport, illetve a taggyűlés elégedetlen volt és felszólították, hogy lépjen ki a pártból,- A tagfelvételeknél a tervezett szám magasabb volt, mint a realizált. Ez^abból is következett, hogy a VILATIBAfí a párt­fa tagságra felkészített, de onnan kilépők nem vesztek el a párt szamára, mert másutt felvették őket a VILATI ajánlására.- A tagfel teljesítése a kerületi és az országos átlagnál is jobbnak mondható és egybeesik a kerületi elvárásokkal is.- A^partszervezet 198o-ban kidolgozta a következő évekre vonat­kozó pártépitési tervet, az alapszervezetek ennek alapján éven­y "fce tervezték a tagfelvételi munkát. A KISZ alapszervezetek követ­ték a pártalapszervezetek pártépitő munkáját.Helyesebb lett vol­na, ha ezt együtt végzik, de a KISZ és a párt kapcsolata akkor meg nem volt ilyen erős. A KISZ párttaggá ajánlási tervében 28 fő tagfelvétele realizálódott. Hozzászólások: Buda.y Béláné: ELmondja, hogy mint a VILATI volt instruktora ismeri a Vállalat munkáját, - 62 helyen, szétszórtan dolgoznak i az emberek. A pártvezetőséget dicséret illeti azért a szép eredményért, ami^a sorok mögött van. Nagy figyelme^ fordítottak i a fizikai dolgozók tagfelvételére, a KISZ bekapcsolására a tag­felvételi munkába. Az Állami Nyomda és a Déli pályaudvar után a kerületben itt van a legnagyobb munkás bázis, őket kell meg­nyerni a párt számára. Lfl*-----------------------------------------------------------------------------'—ri mmmm m

Next

/
Oldalképek
Tartalom