Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1981-03-05
I ! Tóth Sándorné: A téma napirendre tűzése is azt mutatja, hogy a kerület politikai irányitó testületé munkájában kiemelt figyelmet fordit a lakóterületi munkára, a várospolitikai agitációra. Nagyon fontosnak tartja az agitációs munka során az érdekek egyeztetését, s ezen belül is a társadalmi érdek legyen az elsődleges. Az agitációs munkában is ez legyen az alapvető cél.- A kerület köztisztaságának, közrendjének helyzetét állandóan napirenden tartják. - Javasolja, hogy a VB, hivja fel az érintettek figyelmét, hogy az agitációs munkára vonatkozóan - a jelentés alapján - dolgozzák ki saját feladataikat. Összefoglalás: Dr. Pléh ér Józsefné: Javasolja a VB. fogadja el a jelentést. Értsen egyet azzal, hogy a jelentésben megfogalmazottakat HNF. elnökségi ülésen ismertessék. - A kér. Tanácsnak elfogadott VI. ötéves terve még nincs. Ezt május hónapban terjesztik a Tanács ülés elé, ill. a kér. PB. elé. Ez a terv olyan konkrétumokat is tartalmaz, mint például, hogy a társadalmi munkában milyen segitséget várnak. Ezért kérik a Tanácstól, hogy a terv előterjesztésekor szerepljen az, hogyan kívánják ismertetni szélesebb körben a VI. ötéves tervü* két, legyen meg az is, hogy miben kérik a vállalatoktól a segitséget. Hiszen a vállalatok akkor tudnak segíteni, ha konkrétan ismerik az igényeket. A Végrehajtó Bizottság: A várospolitikai agitációs munka kerületi helyzetéről, a kerületi Tanács VI. ötéves terve alapján a feladatokról szóló jelentést az összefoglalóban elhangzottakkal egyetértve elfogadta. Napirend 3. pontja: A VI. ötéves terv indításával kapcsolatban I megtartott pártnapok tapasztalatairól tájékoztató. Németh András: a szóbeli tájékoztató írásos anyaga a jegyzőkönyv _ melléklete! A Végrehajtó Bizottság; a tájékoztatót észrevétel, kiegészítés nélkül elfogadta. Napirend 4. pontja: Tájékoztató jelentés a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny kerületi tapasztalatairól. Buday Béláné: a tájékoztató jelentés szóban került előterjesztésre, az Írásos anyag a jegyzőkönyv melléklete! A Végrehajtó Bizottság: a szóbeli tájékoztatót egyhangúlag tudomásulvette. | i * ~— _j I I- 4 -