Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1981-02-05

*>- 5 -ügy Ítélik meg, hogy a parancsnokság az adott lehetőségek között becsülettel látják el munkájukat, az állomány politikailag, szak­mailag alkalmas a hivatásukra. A politikai és az állami irányítást, melyet a kerületektől kapnak jól élnek. Munkájukban a határozatok vérehajtása biztosított. Külön ki kell emelni a tűzvédelmi, és a hatósági tevékenységüket. A vezetésre jellemző a szemléletváltozás. A jelentés megfogalmazza azokat a feladatokat, amelyben előbbre kell lépniük. Fontos feladat, hogy a népgazdasági károkat megelőzzék. A kerületi intézmények pártszervezetei nyújtsanak segítséget a tüz­­rendészeti előirások betartásához. Összefoglalás: Dr.Fehér Józsefné: A rendelkezésre álló Írásos anyag, az elhangzottak alapján megnyugtató,, jó képet kapott a VB. a Parancsnokság tevékeny­ségéről. Érzékelhető, hogy milyen nehéz körülmények között, milyen sokrétű feladatnak tesznek eleget: a tűzoltás, a megelőzés, a ható- 3ági tevékenység - egészen a szemléletformáló és nevelő munka terű— 1 létéig bezárólag. Mindezt nagyon rossz technikai feltételek, és allományutánpótlási gondok mellett végzik. A feladatok sokrétűségé, a hátrányos helyzet még indokoltabbá teszi megallapitani, hogy az elmúlt években eredményesen tettek eleget feladataiknak. Ki kell emeleni a megelőzés érdekében tett konkrét intézkedéseiket, a tűzoltó és kárelhárító munkájuk gyorsaságát. A hatósági munkában is fejlődés mutatkozik, intézkedéseik kulturál­tak. A személyi állomány alkalmas feladatának ellátására. Ki kell emelni a parancsnokság vezetésének az állomány nevelése érdekeben tett erőfeszítéseit, a párt és az állami vezetés közötti jo kapcsolatot, együttműködést. Nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki mindhárom kerület állami és politikai vezetésével, az intézmé nyék vezetőivel. Ez a kulcsa a fejlődőnek Ítélhető megelőző tevé­kenységnek is. A parancsnokság személyi állománya igen aktivan vesz részt a kerü­let közéletében, társadalmi megmozdulásokban mindig lehet rájuk számítani. Kéri,a VB. elismerését Kovács et. tolmácsolja a parancsnokság személyi állománya felé. ''~s A megfogalmazott feladatokkal javasolja értsen egyet a VB. Külön kiemelést kíván, hogy még az eddigieknél is nagyobb figyelmet for­dítsanak az állományon belüli nevelő munkára, A kér. PB. is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a vállala­tok maradéktalanul tegyenek eleget a tűzbiztonsági követelményeknek. A VB. a tevékenységüket összességében hatékonynak, eredményesnek értékelje. A Végrehajtó Bizottság: az I-II. és XII. kerületi Tüzóltó Parancsnok­­ság tevékenységéről szóló jelentést az összefoglalóban elhangzottakkal egyetértve elfogadta. lm----£— iiiBMUiWMMBiaiMBeBsarattsB mammeermeKstKfí-t: x s ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom