Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1979-03-01

-----j-rr------------------------­A vasúti szállítási feladatok lebonyolitása a magyar és az osztrák üzemág . 1 teladata,, Ezen túlmenően a soproni Igazgatóság hatáskörébe tartoznak a vám­szabadrak tarozás , az idegenforgalmi és vendéglátó tevékenység, valamint az 1 osztrák vonalnak nyújtott szolgáltatások teljesítése. E tevékenységeket a székhelyű Vezérigazgatóság irányítja, illetve ellenőrzi, és itt | működik teljes szervezetevei a Raabersped, a GySEV szállítmányozási igazga-I tosaga, valamint hasonló operatív jelleggel a budapesti idegenforgalmi iroda A pártszervezet feladata ennek megfelelően a Vezérigazgatóság irányitó mun- i kajanak, a kitűzött célok megvalósításának ellenőrzése és segítése, valamint az operatív feladatokra való mozgósítás. A pártszervezet cselekvési programja alapján kisérjük figyelemmel az éves ter­vek megvalositasat biztositó legfontosabb intézkedéseket, melyekért a kijelölt parttagok felelősek, Ezen túlmenően a pártszervezet gazdasági szervező munká­r W laa V£ZX V ■ ®szarnXtatása#or és a negyedéves tervértékelések alkalmával meq-I állapított hiányosságok felszámolására irányul. így pld. a pártszervezet bírá­lata jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a stagnáló idegenforgalmi és vendéglátó tevekenysegen belül a hangsúlyt elsősorban a kevés eszközt igénylő ] ®s hatékonyabb idegenforgalomra helyeztük át. Ennek következtében az V. Ötéves Terv első három esztendejében e tevékenység nyeresége a tervezettnek ötésfél­­szeresere emelkedett. Ugyanakkor a pártszervezetnek a dolgozókkal való állandó foglalkozása lehető­vé teszi egyes kedvezőtlen tendenciák viszonylag gyors felismerését. Pl. a je­­lenleg^legjóbb hatékonysággal működő tevékenység, a konténerszállitmányozás, az első esztendőkben veszteséges volt. Emiatt a dolgozók, sőt a vezetők jelen­tős resze is ellene volt további fejlesztésének. A pártszervezet felvilágosi­to munkája jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ezt a hangulatot sikerült megváltoztatni * Ugyanez volt a helyzet a Budapesti Utazási Irodánál is. A cselekvési programban pontosan meghatározott feladatok megvalósitásának el­lenőrzése megítélésűnk szerint a vezetők, ill. felelősök beszámoltatásával biz- I tositott. Ezek során megállapítható a gazdasági vezetés politikai tisztánlátá— ■ sa' feladataik helyes értelmezése, a vállalat iránti elkötelezettség. te 1 Eddigi eredményein}: is igazolják, hogy a párt- és gazdasági vezetés együttmii­| ködese jo, erősödött a pártirányitás. Fontos vezetői döntésekben, káderképzé­sekben a gazdasági vezetés egyre? többször igényli a pártszervezet véleményét. A gazdasági munkával összefüggő gondokról, eredményekről tájékoztatja a párt­­j vezetést. Különböző objektív okok miatt a rendszeresség tekintetében azonban s vannak problémák. Pl. bár- a vezérigazgató külön-külön a párt, a szakszervezet j és a KISZ titkárával is megbeszéli az egyes feladatokat, az üzemi négyszögülé­í sek nem rendszeresek. Ennek következménye, hogy az egyébként jól működő KISZ­| szervezet termelést segitő munkája nem kielégitő. A szakszervezetnek a vállala­ti gazdálkodással foglalkozó munkájában viszont az elmúlt években javulás ta­­| pasztaiható. A szakszervezeti értekezletek, termelési tanácskozások segitik a gazdasági vezetést, és a pártvezetést a szerteágazó feladatok megoldásában. ! A soproni pártbizottsággal a kapcsolat felszínes, nem alakult ki operatív együtt­j működés, csal: a programok cseréjéig jutottunk el. A szükséges együttműködés ero­sitesere az 1979. évi cselekvési program elkészítésénél fokozottan ügyelünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom