Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1979-03-01

*Í Utolsó beszámoltatásunk - 1973. októbere - óta. sikeresen teljesitettük a válla­lat IV. Ötéves Tervét. Árutonnák i lomé tér-tel j esi trrényi ink az előző öt esztendő teljesitményéhez viszonyítva 19,6 %-kal, a tervhez viszonyítva 6,5 %-kal nőtt. Tekintettel arra, hogy ebben a tervidőszakban még a vasúti bevételekből szár­mazott a nyereség és a devizatermelés 89,3 %-a, forint-nyereségünk 49,4 %-kal, devizakitermelésünk pedig 54,6 %-kal volt magasabb, mint az előző öt esztendő­ben. Az elért áruszállitási teljesítmények mellett azonban a fejlődés nem volt egyen­letes. Az 1972. évi leggyengébb és az 1974. évi legeredményesebb esztendő áru­szállitási teljesitménye között 24,5 % volt a különbség. Ezen belül a belföl­di forgalom csak 16,4 %-kal, mig a nemzetközi forgalom 31 %-kal ingadozott. A IV. ötéves tervidőszak áruszállitási teljesítményeinek tapasztalatai azt bi­zonyították, hogy növekedési üteme lelassult, és ez a tendencia várhatóan to­vább folytatódik, melynek következtében - figyelembevéve a költségek várható jelentős növekedését - e tevékenységünk a jövőben már nem tudja biztosítani a ▼ vállalati nyereség és a devizatermelés évről évre való állandó növekedését. Ezért biztosítottuk az 1973-ban megkezdett, vasutunk speciális helyzetére alapozott uj tevékenységek, a konténerszállitmányozás, a vámszabadraktározás, valamint az idegenforgalmi és vendéglátó szolgálat dinamikus növekedését, to­vább fejlesztettük az osztrák vonalnak nyújtott szolgáltatásokat, melyek együt­tesen már a IV. ötéves tervidőszak eredményének is mintegy 10 %-át realizálták. I. A GySEV V. ötéves tervének célkitűzései es teljesitese Személy sz állítás i teliesitirényilnk /l. sz. melléklet/ a IV. ötéves tervidőszak­ban az ipari letesitmenyek közelében épült lakótelepek, a vidéki ipartelepek létesítése kihelyezett ipari részleggel, a kollégiumi férőhelyek növekedése, a demográfiai hullámvölgy, valamint a közúti közlekedés vártnál gyorsabb fej­lődése következtében 8,4 %-kal csökkent. Figyelembevéve a gyorsuló tendenciát, az V. ötéves tervidőszakban további 9,7 %-os csökkenést terveztünk. Sajnos az _ utazás kulturáltságának emelése, az utazási sebesség és a menetrendszerüség v növelése, valamint csoportos utazások szervezése ellenére, az első három esz­tendőben a csökkenés 3 %-kal nagyobb volt. Áruszállitási teliesitményeinknél 3,9 %-os árutonnakilométer-növékedést ter­veztünk, ezen belül: A belföldi forgalomban szinttartást terveztünk, mivel ez a forgalom az előző tervidőszak vegére "állandósult, melyet csak az útépítésekhez felhasznált kő-, kavics-, és bitumenszállitmányok, ill. a. cukorrépatermés alakulása ingadoz­­tatott. Ezt az előirányzatot az első 3 évben 10,1 %-kal. túlteljesítettük, el­sősorban mert az 1977. és 1978. évi kedvező alföldi cukorrépatermésből nagyobb mennyiséget irányítottak feldolgozásra a petoházi cukorgyárba. A nemzetközi forqalomban /export, import, tranzit/, mely szinte kizárólag ha­­z&ik és más szocialista”országoknak - a nyugati tőkés országokkal valo_aru­­csereforgalmából adódik, 5,2 %-os árutonnakilométer-növekedest terveztünk, mi­vel a tőkés országokban^a gazdasági válság utáni fellendülés a tervezes idő­pontjáig még csak kis mértékű volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom