Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1977-04-07

.. fi u I > 1,1 £ -.-, , kommunális terület, de ez igy csak részmegoldás. Ezért értett egyet a minisztérium is azzal az elképzeléssel, hogy saját fog­lalkoztatásukról gondoskodva kapjanak más feladatokat is. Helyes politika volt a vállalat vezetése részéről ez a kedzeményezés, de az alapfeladatnak, a vár beruházás kifogástalan minőségben való megvalósítása a cél, azzal együtt, hogy ismert az építő­iparra általában jellemző nehézségeik. - A legtöbb együttműködési gond a BM-el volt, /túlszámlázás, stb./, amiben - meg kell őszin­tén mondani - a vállalat sem volt vétlen. Ezért megxis kapták a megfelelő kritikát. A nyereséges gazdálkodásra való törekvés nem jelentheti a mindenáron szerzett nyereséget. Ebben a pártszer­vezet- segítségét is kérik, ellenőrizzék a vállalat tevékenységét. Egészében a felügyeleti szerv úgy itéli meg a tevékenységüket, hogy az javuló tendenciát mutat, több határozottságra, következe­tességre van szükség, és a gazdasági vezetésnek meg kell tenni mindent, hogy a pártszervezetnek nagyobb legyen a tekintélye. te Fodor István; A vállalat beszámolójának napirendre tűzését egyrészt indokol/ttá tette a vállalat profiljának rendezetlensége, másrészt a gazdasági és pártvezetés kapcsolatában felmerült gondok kapcsán bekövetke­zett személyi változások után hogyan alakult a helyzet. A jelentés készítése előtt a PB. felhívta a figyelmet, hogy mi­lyen szempontok alapján adjanak tájékoztatást beszámolójukban*­­A felvetett kérdések is azt bizonyítják, hogy a jelentés készítői óvatos magatartást tanúsítottak, úgy mutatják hogy a gazdasági ve­zetés és a pártvezetés kapcsolata kifogástalan, ügy véli, hogy a VB. előtt lehettek voltak ennél nyíltabbak is. Az a véleménye, hogy az elhangzottakkal kiegészítve a jelentés elfogadható. Szeretné azonban megjegyezni, hogy a VB. csak akkor tud megfelelő segítséget, támogatást adni, ha tisztán és világosan megfogalmaz­zák a problémás területeiket, gondjaikat. Összefoglalás; te Kékedi György: A vállalat tevékenységének napirendre tűzését Fodor "et. által is elmondottak tették szükségessé. Ezt figyelem­bevéve és a jelentést azt lehet mondani, hogy a jelentés nem se­gítette a VB-ot ahhoz, hogy most világosan lássa milyen változá­sok következtek be az elmúlt időszakban a vállalaton belük, a gazdasági vezetésnek - pártszervezetnek a munkájában, együttműkö­désében, hogy áll ma az a kérdés ami már régóta foglalkoztatja a vállalatot. Egyetért azzal, hogy nem fordítottak megfelelő figyelme/arra mit Írnak le, mit tesznek a VB. elé. Hiányzik a jelentésből az önkritikus hangvétel, ellapositják a problémákat. Mindezek ellenére el kell ismerni, hogy az utóbbi időben sok tekintetben van^változás a vállalat munkájában, a vezetők kap­csolatában, a pártvezetőség munkájában, tevékenységében, a párt és gazdasági vezetés együttműködésében, azonban :■? ' az ideális állapottól még messze vannak. Javasolja, a jelentést fentieket és az elhangzottakat figyelembevéve fogadja el a VB. A jelentést ezek figyelembevételével mé^egyszer gondosan tekintsék át, tegyék egyértelműbbé, előbbremutatová, a problémákra konkrétan mutassa­nak rá. Az előrelépéshez elengedhetetlenül szükségesek ezek, togábbá konkrétan meg kell határozni kinek mi a feladata ennek megvalósítása során. - Javasolja a VB. a jdentést fogadja el, ismerje el a kedvező irányú változásokat, de állapitsa meg, hogy változatlanul sok problémát lát a vállalat életében, szakmai es politikai vezetők egymás közötti kapcsolatában, munkamódszereben­! <p ) 4 ! . J

Next

/
Oldalképek
Tartalom