Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1976-02-12

LUifi 1 HUHHBUIWIIti'WlfH BflMW I ) 1 I- 2 -Az év során folyamatosan f- lszámolt a Turista Ellátó Váll®, 34 fővel, érkezett két kisebb pártsz evezet, a Szóig. KISZOV 12, es a Nemzeti Galéria lo fővel# pártszervezeteink az uj t gdijbesorolásra júniusban tértek át, mi­­v©l azt várták, hogy a kongrosszus 6S6tl6g változtat a tagdijfizo— tés rendszerén? A bizalmi lapokat havonta ellenőrizzük, amelyekből kiderül, hogy pártszervezeteink döntő többsége a Szervezeti Szabályzat szerint ti­zet, kevés azok száma akiknél — különösen a magas jövedelműé inéi — lefelé történt a kerekítés. Ezeket jelzéseink alapjan felülvizsgál­ták és korrigálták. Továbbra is figyelemmel kiserik egyes parttagok szociális körülményét, veze (aégi ülésen döntenek arról, hogy ideig­lenesen mennyi tagdijat fizessenek. A vezetőségválasztás során a körzetek egy reszét^decentralizáltuk, 4 körzetből 6—ot szerveztünk, összlétszámúk 44 fővel nőtt, jelenleg x~\, 787 fő a körzetek taglétszáma. A nyugdijáé párttagokat megnyugtatta_ az a tény, hogy nem^változik a tagdíjalapjuk, ezért a tagdíjfizetési morál jónak mondható. KIADÁSOK; Alap elő- módosított íTTierttés ¥¥ , irányzat előirányzat lelJe3llea /mod.eloir/ bérek és bérlet.-ek l,152-9oo,- l,152.9oo,- l,o73.7oo,~ áll. tart.szem.ktg. 4 7oo,- 135. loo,- 78!*4-00’” működési ktg. 48'/.5oo,- 514.5oo,- 487.1oo,~ ,9q,J állóeszk.ford.kiad. 86*3oo,- 86.3oo,- 94.5oo,­Időszakos feladatok 34.loo,- . 34.1°0i*" 32.5oo,- 95,3 Kiadás Összesen; l,8o7«5oo,- l,922.9oo,- l,825.2oo,- 95,- ^ BssassasssscssaassrsassssssssssssassBaasaassBossssaBasBasssBssasssss:. Bérek és bérköltségeknél a fel nem használt 79• 178,-Ft, a hos^^ta^^ To^eteg¥e¥ekW7 es^aT“időlegesen be nem töltött létszámokból adódik, Állományba tartozók személyi költségei: ’ Ezen a főcsoporton belül a túllépés - 3«55o,-Ft - az üzemi_étkezes hozzájárulásánál mutatkozik, mely főleg a tagnyilvantartasi munkát segítő társadalmi munkatársak költségeiből adódik. Működési es fenntartási költségek: E főcsoporton bplül van a legnagyobb szóródás és egyben lehetőségünk is, hogy egyik rovat túllépését a másik rovaton betervezett összegek megtakaritásával ellensúlyozzuk. A költségvetési évboa a ^artertekez­­(let, a körzetek decentralizálása, a 3 perces telefonbeszelgetesi •j-do­­re történő áttérés, a papir- és irodaszerek aranak emelese miatc rovaton túllépésünk van. ; / M f 'XA' u

Next

/
Oldalképek
Tartalom