Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1976-03-11
* m 4 -A kommunista erkBlca kbsponti helyet foglalt el nevelő tevékenyBégünkben. Eredményeket értünk el a szocialista hazafiságrs nevelésbon. .. Fejlődé,-épülő, gyarapodó, de gondokat sem nélkülBző_tórsadalmi rendünket, basánk gasdasági Is kultárália eredményeit mutattuk be. Kerületünk ifjúsága ezt a kommunista fejlődés távaltaiból táplálkozó, nem problémamentes szocializmust épitő hazánkat vállalja, aktivan vesz reszt továbbfejlesztésében# # A förradalmisáii 3 legnagyobb vitát kiváltó kérdés volt ifjúsági j. fórumainkon, A vita jellege azonban változott az elmúlt három év folyamán. Az 1973-ban megrendezett ifjúsági fórumokon ifjúságunk és első- " sorban a tanuld ifjúság körében .a forradalmár eszmény kétféle felfogási módja csapott össze. Az egyik a realista felfogás, a mindennapokban" ^ megjelenő magatartástípust fogadta el, a romantikus felfogás viszont az épp ettől elszakadó ideált állította előtérbe. Nevelőmunkánk eredmenyenek tartjuk, hogy a forradalmiig ág kérdése az 1974-75-ös ifjúsági fórumokon már nem ilyen szembeállításban vetődött fel, hanem elsősorban a mindennapok forradalmi tetteinek, a szocialista ember magatartásformajanak.meghatározására törő konstruktív eszmecserék voltak. Véleményünk szerint napjaink forradalmisága a szocializmus vállalásában, a közösségben a közösségért végzett szívós, fegyelmezett, lelkesedéssel teli gazdasági, politikai munkában, tanulásban valósul meg. A m^t£r_nemzétközisis£e_ne ve lésünk-legfőbb feladata volt erősíteni a Szovjetúnió iránti barátság, megbecsülés érzését, végleg kiirtani a ^ szovjetelleneeséget. Fel kell ismertetnünk hazánk és a szomszédos demokratikus országok teljes"érdekközösségét, , Eairanyd^1^lkánkat jelzi, hogy KISZ szervezeteink továbbfejlesztve ápolják baráti kapcsolataikat a szomszédos országokkal és alakítottak ki uj kapcsolatokat /pl: ÁÉTV, MEFI, INTRANSZMAS, VÁTI/. Több, a Szovjetúniébél jövő komazomol csoportot láttunk vendégül kerületünkben. Az első szovjet-magyar ifjúsági találkozón nagy számban vettek reszt a dolgozó terület ifjúkommunistái, KISZ-tagjaink szolidaritásul nagygyűléseken tiltakoztak a chilei fasizmus terrorja ellen. ^ Az internacionalista érzés megnyilvánulása volt a vietnami szakmunkásképző intézet építésére felajánlott összeg teljesítése, illetve túlteljesitése. * | XL y 'i-í/ - - s.