Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1975-03-20

——1 — 'ill • !■'- 4 -f tegi iify 11 3gA| „ „ / W0- A fiatalok nagyobb számban történő felvételét indokolté tette jSHf a tudományos munkaerő utánpótlás. „Ezekkel a fiatalokkal kiemelten foglalkoznak, a fiatalok tudják mit var az Intézet toluk.- Az alapitó okmány ós a főirány között van elteres. Az intézet kapacitásának 7o-8o %-át az, országos főirányból adódó ±eladat ok megoldása köti le. A fennmaradó kapacitást az alapító okmányban „ meghatározott, de a főirányhoz nem tartózó alapfeladatok kutatasd­­ra"fordítják. - Az esetenként előforduló, nem„egyértelmű megfogal­mazást az tette szükségessé, hogy azokban a kerdesekben a PKCS vezetői sem látnak tisztán. Dr. lantos István: - A kettős függés kérdéséhez_fűzött kiegészí­tést. Á KB. határozata úgy szél, hogy a pedagógiai kutatásoknak az oktatáspolitikai döntésekhez kell segítséget nyújtani. Tudomá­nyosán meg nem alapozott oktatáspolitikai rendszert nem szabad be- H vezeteni. Azonban a gyakorlatban tett vannak akadályok, sok eset­­ra ben ezt az irányt nem tartják be, a napi oktatáspolitikai tapasz­ív rá. ' 1 tálatokat akarják rendszerré tenni, érvényesíteni. - Nagy prqbie­m a a PKCS-nak az a tény, hogy a kutatási feladatok sokaságá­hoz viszonylag kevesen vannak. A feladatok a jelentésben elegjol érzékelhetők. Ezen kutatási feladatok hosszútávra való elhúzódása is indokolta a fiatalok nagyobb számban valofelvetelet. üzelmek a fiataloknak a továbbképzésére az intézet kiemelt gondot fordít, és szeretnék elérni, hogy minden fiatal pedagógus a gyakorlatban is képezze magát, tehát iskolakban"oraszamot kapjanak.- A pártszervezet létszámának növekedése lehetove tette, bofíN pártcsoportokat hozzanak létre. A három partcsoport összetétele a szakmai differenciáltságot követi, azok tartoznak egy „partcso­portba, akik szakmailag is közelállnak egymáshoz. - A partonkivu­­liekkel a kapcsolat jé, » Hozzászólások: Ü a Rottler Ferenc: A PKCS-nak a beszámoltatásával „nyilvánosságot kap­tak azok a gondok és problémák, amelyek nehézséget okoznak a„napi fa munkában. Elmondható, hogy a meglévő gondok egy resze abból is adódik, hogy az intézet nem regen alakult, azóta nem sok idő oelt él. Természetesen ezeket a gondokat megnyugtatóan kell lerendezni annak érdekében, hogy az intézetben a kutató munka kiegyensúlyozott; lé 'körben folytatódjon. Elsősorban az országos főirány koordiná­cióé és finanszírozási vonatkozásait kell lerendezni. „Az a vele­­* menye, hogy a jelenlegi feladatokhoz az intézet létszáma„alacsony, az alcentrumok létrehozása segiti a munkát, de szervezeti gondo­kat von maga után. Szerinte az intézetnek_arra kell „elsősorban törekedni, hogy az anyagi lehetőségeket figyelembeveve az felada­tokat koncentrá/lni kell, szükség eseten más intézményekhez a feladatokat át kell irányítani. - A lo. oldalon összefoglalt kér­désekkel kapcsolatban nem javasolja, hogy a VB. járjon el, ezeket a jelzett problémákat az arra illetékes szerveknek rendezni kell.- A PKCS kollektívájáról el lehet mondani, .hogy lelkiismeretesen, jól dolgozik, a meglévő alapvető gondok ellenere. 1 V ■ I : f . >. ... * v . I * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom