Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1974-05-16

’H I-6 -tekintetben is, hogy a gártvezetőség túl „sokat vállal ma­gára; nem megfelelő' a párttagság aktivizálása,- a számonkérés rendszertelen /leginkább a pártcsoportbizal­miak ilyenirányú munkája nem kielégitő/,- probléma, hogy a KISZ-munka segitése terén a pártirányitás nem folyamatos, hanem alkalomszerű,- a párttagság egy részénél a pártmegbizatás formális, vannak akik nem is tudják feladatukat végrehajtani /pl* olyan sok a kiszállásuk/. A demokratikus centralizmus a gyakorlati életben pártszerve­­zeteiriknél megfelelően „érvényesül. A v ezetö aégek eV demokra- „ ffi tikusan választják és érvényt szereznek a felső szervek hatá­rozatainak. A határozatok ismertetésére egységes értelmezésé­re a pártszervezetek nagy súlyt helyeznek. így^kerületünkben a demokratikus centralizmus egységes összefüggő, egymásba kapcsolódó irányítási rendszert biztosit, amely a KB-tól „az „ egyes alapszervezetekig érvényesül és a központi „akarat érvé­nyesülése mellett ösztönzó'je a helyi kezdeményezésnek, a po­litikai tevékenység demokratizmusának. ' j A megkérdezett pártszervezetek beszámolója „tükrözi, hogy a demokratikus centralizmus elvének alkalmazása feltételezi és igényli a vélemények nyilvánítását. A vita nem az egység el­lentéte. A döntés előtt lefolytatott pártszerü eszmecsere e­­rősiti az egységet, hozzájárul a helyes álláspont kialakításá­hoz. Kerületünk párttagsága általában él véleménynyilvánítási jo­­#lval. ÉártszeLezeteín¥beri olyan' légkör' van, anielyben á tag­­sag szabadon kifejtheti nézeteit. Sok „esetben bírálják egyes fa személyek magatartását, esetenként egész kollektíva munkáját is. A politikai döntések meghozatala „előtt, vagy egyéb témák­ban /pl. munkát érv elckel, gazdasági kérdésekkel kapcsolatban/ a párttagok ellenvéleményüket is kifejtik. Az elvtársak vé­leménynyilvánítását nagyfokú felelősség jellemzi. A (.véleménynyilvánítás helytelen formáival is találkozunk. Egyesek ellentétes véleményüket csak akkor mondjak el,„ha személyüket érte sérelem. Esetenként a kritikát és „az érdemi őszinte vitát az egzisztenciális függőségek zavarják. Hiba, hogy az ellenvélemények nem minden esetben kerülnek megvála­szolásra, a javaslatok indokolt esetben felhasználásra. Ilyen­kor az elvtársak úgy érzik, hogy véleményük elmondása feles­leges volt, nem lett foganatja. A vélemények megválaszolásá­ra, illetve figyelembevételére igen nagy gondot kell fordí­tani. jfc ■ffi// ! AÍ-----------—-------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 1 1 » ' yw 1 p ii «i ii ........ ................

Next

/
Oldalképek
Tartalom