Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1974-03-20

\ ' Az igazgató érdeklődése a munkahelyi körülmények iránt kétségtelenül pozitiv dolog, de érintkezési stilusa sok dolgozóban kelt visszatetszést és megkülönböztetett sze­mélyi kapcsolatainak kifejezése, vagy tudata nem segiti elő az őszinte nyilt légkör kialakulását. Vezetői magatar­tásában és a szocialista vezetői munkastílus kialakításá­ban még sok javítanivaló található /elsősorban a követke­zetesen emberséges bánásmód Icialakitasa és a pártszerve­zetre való érdemi támaszkodás megvalósítása/• rs A bárt politikájának érvénye art é_se, és az ennek, éjiekében eogközök hatékonysága A Vállalat dolgozói körében a politikai hangulat nyugodt, kedvező. A párt általánosan ismert politikai célkitűzése­it a kommunisták tőlük telhetőén igyekeznek valóra válta­ni. A fontosabb határozatokat ismerik és munkájukat azoknak megfelelően végzik. A párt szavának súlya van a dolgozók között. A párt politikájával ellentétes tendenciák nem ér­vényesülnek. Nem ilyen kedvező a helyzet a párthatározatok konkrét he­­lyi viszonyokra való allcalmazasa teren. Nincs céltudatos tervszerű munka, nem alakítanak ki a helyi sajátosságok elemzésén nyugvó célkitűzéseket, nincsenek azok elerese , érdekében megfogalmazott határozatok és ezáltal elmarad a társadalmi szervekkel összehangolt politikai munka; vagy csak rövididejű kampányszerű formában valósul meg. A be­számoltatás, a menetközben! értékelés és a helyszíni segi— tés nem jellemző a pártirányitó munka stilusára. Nincs közgondolkodást formaié összehangolt, rendszeres politikai tevékenység. ! X°i £ fo p-----------------------' I l - ----- M . l ..... . II II I II I . M I, I , .1, I II I „UJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom