Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1974-02-21
•; ■ m—m—awnwiwi ■ tg ■ . ' ■ ■ ' ; : ■ . | j I | 1 tán 7 fő felvételét volt kénytelen n PVB. elutasítani, azzal B a megjegyzéssel, hogy ezek az olvtársak későbbi időben - meghatározott követelményekhez jobban igazodva - ismét kérhetik a pártba történő felvételüket. i • ‘ " !$!& Ha a felvett szellemi dolgozók számát vizsgáljuk, látható hogy több felvételre is lett volna lehetőség, /kb. + 6 fő/. Tehát szó sinos arról, hogy értelmiségünk legjobbjait, érdemi dolgozóit, akik a párt félé közelednek ne fogadhassuk soraink közé az elmúlt évinél nagyobb arányban.Ezévben erre nagyobb gondot kell forditani a helyi pártszervezeteknek is és a kerületi Pártbizottságnak is. Az elmúlt év novemberében gondjainkat megértve a Bp-i Pártbizottság ujabb lehetőséget adott, hogy pártszervezeteinknél előkészített tagfelvételi kérelmek közül a "keretszámokon" felül további 5-6 fő felvételét realizálhassuk. Sajnos kevés volt az idő az év hátralévő részében arra. hogy e lehetőséggel élni tudjunk. Y Alap szerveinknél 3 fő fel ve tele a decemberi taggyűlésén megtörtént, de ezek már osak ez év januárjában kerültek a VB. elé jóváhagyásra. /Ha a statisztikai rendtől elvonatkoztatunk, akkor igy az 1973-évben felvett párttagok száma 57 fő,/ A határozat szelleméből adódóan azt is említeni kell, hogyan éltek pártszervezeteink az öntisztulás lehetőségével. A kerületben a pártból kikerültek száma összesen 55 fő volt, lY7^£ffisö?£HI *Összetételét tekintve az 55 fő a következőképen alakul:- meghalt 32 fő- törölve 15 fő /ebből 9 fizikai dolg./- kilépett 4 fő- kizárt 4 fő "1 " : 1 i V ffi i A kizártak és töröltek száma összesen 19 fő, amely azt mutatja. Hogy pártszervozeteink még nagyon óvatosan nyúlnak az öntisztulás eszközéhez, bár a párttagok egy rés ze' Tegal'ápveidbbköt el ez ottsegeit - a párttal szemben - nehézkesen, vagy hiányosan teljesiti. Sok probléma forrása, mely a párt aktivistáinak többletmunkát Okoz„a hanyag és kallódó párttagok megkeresése, áz elmaradt * tagdijak számonkérése, vagy azon párttagok magatartása, akik nem példamutatók és igy a pártonkívüliek előtt neiiyteszik vonzóvá a párttagság megtisztelő cimet. Ezekből a megállapításokból szükséges, hogy a jövőben a pártszervezetek vezetőségei határozottabban vonjanak le következtetéseket és bátrabban éljenek az öntisztulás lehetőségével, legyenek kezdeményezőbbek. Az 1974-évre felsőbb szerveink által tagfelvételekre megadott összesen realizálható tagfelvétel: 5o fő ebből 72 % 36 fomunkás 28 % 14 fő értelmiségi dolgozó. , I XT —