Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1973-03-15
uötSiMSSíJP'^.'aadBaaai'-i. f----------• 1 I ►111" ■- 2 -A PVB megállapította: az Állami Nyomda munkáskollektivájónak általános- politikai műveltsége, szervezettsége a kerület munkás kollektívái között a legmagasabbak közé tartozik és ezért velük szemben - joggal - magasabb követelményt kell és lehet támasztani. Mindenek előtt vonatkozik ez a pártszervezetre, amelyben biztosítani kell a Szervezeti Szabályzatban foglaltak maradéktalan érvényesülését. A PVB szükségesnek tartotta kimondani, hogy az Állami Nyomda pártszervezetének nagyobb erőfeszítést kell tenni: a gazdasági*" szervezőmunka tartalmának és színvonalának javításáért, a vezetők rendszeresebb beszámoltatásáért, munkájuk politikai segítéséért; a vállalati feladatok olyképpen történő végzésének elérését, hogy a dolgozók jogai es kötelességei az adott mostoha tárgyi feltételek, körülmények között igazságosan a ^ gyakorlatban érvényesülhessen /szociális körüléttyeik lato vuljanak, szooialista bérezés elve maradéktalanul érvényesüljön, a nőpolitikái és ifjúságpolitikai határozatok helyileg realizálódjanak, a vezetők és vezetettek kapcsolata elvtárslas legyen, stb./ a szooialista munkaverseny tartalmasabbá tételéért, tekintélyének növeléséért, a szakszervezet, a KISZ szervezet és a szakmai vezetés ezirányu szervező— segítő tevékenysége színvonalának emeléséért. — A csucsvezetőség legfontosabb pártpolitikai feladatának a helyi pártalapszervezetek munkájának irányítását és segítését tekintse. A csucsvezetőség és a pártalapszervezetek vezetőségei megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a KB és a Politikai Bizottság novemberi — tagfelvételi munkára hozott — határozata megvalósítására^ legjobb munkások párttaggá nevelésére és felvételére. ^ A párttagok a pártcsoportmunka fejlesztése révén állandó vagy időszakos pártmegbizatással történő ellátásara. a Megbízatások teljesítésének folyamatos figyelemmel kisérésére; A munkásőrök megbecsülésére és utánpótlásuk jobbátételére; A pártfegyelem erősítésére; A szakszervezeti vezetés káderhelyzetének rendezésére, munkájuk segítésére; A KISZ szervezet pártlránjritásának erősítésére; A párttagok, a tömegszervezetek aktivistáinak és a szakmai vezetőknek ideológiai- politikai képzése terén elért eredményeik fokozására. A párttagok rendezvényeken történő aktivitásának, kritikai szellemének élénkítésére, a párttagok sokoldalú, ejjemii; 6?a7 \ lg kori /taggyűlések, pártcsoportülések, pártnapok, stb./ utjani tájékoztatására. •/. j I______M ____________________________ gwmnmammmmmmM A