Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1973-03-15

r ^ ~ *-­I w—Miawniimoii' . í > ■ | \ \ ! 1- 2 -A szakmai vezetés a fejlődés követelményeinek szakmailag megfelel. Több vonatkozásban azonban problémák jelentkeztek. Ilyenek például a szakmai vezetésnek a helyi politikai-társadalmi szervek vezetői­vel, illetve vezető szerveivel való együttműködés, az üzemi demok­rácia érvényesülésének meglévő hiányosságai, egyes vezetők személyes magatartásában fellelhető negatívumok. Ezek megszüntetésére különös gondot kell forditani annál is inkább, mert a felső vezetésben már ebben az évben, a középvezetők tekinte­tében a közeli években a nyugdíjkorhatár elérése miatt számottevő változás következik be. Jellemző továbbá, hogy néhány nagyon fontos párt- és kormányhatáro­zat végrehajtását vontatottan kezdték el. Ezek közé tartozik: a^ká­derpolitikái elvek érvényesítése, a nő- és ifjúságpolitikai határo­zat végrehajtásának szervezése. A vontatottság legdöntőbb oka, hogy to' ezekben a kérdésekben a párt- és gazdasági vezetés között felfogás­beli különbség volt. melynek lényege, hogy a gazdasági vezetés min­dig felső végrehajtási utasitóara várva, nem tette meg időben a szük­séges intézkedéseket. i: • • {yYyy A pártszervezet szervezeti felépítéséről, szervezettségéről I •A párttagság létszáma 116 fő, a dolgozóknak mintegy 18 %-a. A párt­­szervezetet 7 tagú csucsvezetőség irányítja. /3 munkás, 2 műszaki, 2 adminisztratív, illetve 5 férfi és 2 nő./ Két főnek van M-L. Esti Egyetemi végzettsége, két fő öthónapos pártiskolát, egy fő M-L Közép- I iskolát végzett. 4 pártnlapszervezet működik. A vezetőségi tagok száma 16. ebből 8 munkás, 6 műszaki, 2 adminisztratív. 10 férfi és 6 nő. Két fő rendel­kezik M-L. Esti Egyetemmel, két fő végzett öthónapos pártiskolát? négy fő M-L Középiskolát, három fő két hónapos vezetőképző iskolán vett részt * Jelenleg egy fő M-L Esti Egyetemen tanuló Négy főnek ' ' nincs politikai iskolai végzettsége. Összesen 13 pártcsoport működik* fa A párttagság megoszlása: munkás 79 fő, műszaki 17 fő, adminisztra­tív 17 fő, kisegítő,nem ip. 3 fő /összesen: 116 fő/. A osuosvezetőség irányité munkájáról A csucsvezetőség rendszeresen két hetenként ülésezik, munkaterve alapján. Az ülésen a KISZ titkár mindig, az alapszervezeti titkárok és a szakszervezeti titkár esetenként vesz részt. A reszortfelelősok önállóan készítik el előterjesztésüket, ez általában szóban történik* Az utóbbi két évben van törekvés esetenként, illetve szükség esetén Írásos anyag összeállítására is. Például: Írásos anyag készült üzemi demokratizmus helyzetéről, a tagfelvételi munka értékeléséről és további feladatairól, a pártfegyelem helyzetéről. Az előterjesz­tések szinvonala kielégítő, hiányosságuk azonban, hogy gyakran nem tartalmaznak megfelelő következtetéseket és igy határozati javasla­­» tót sem. A csucsvezetőség a párthatározatokból adódó feladatokat és azok végrehajtásának módját megtárgyalja vezetőségi ülésen* Azonban ritkán hoznak a helyi végrehajtásra vonatkozó határozatot, emiatt a párthatározatok végrehajtásának folyamatos szervezése, segitése én ellenőrzése is hiányos. ./. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom