Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1972-08-17

ífj «* s *- 13 -A munka megjavítását igyekeztem elsősorban magam és a párt­­vezetőség részéről megoldani. Hetenkénti beszámoltatásokat hajtottunk végre, de nem tudtuk a vállalati apparátust kellő­képen felrázni, nem tudtuk hozni az eredni ínyeket. Elhangzott, hogy a követelmények támasztása egységes legyen. A részlegekkel "együttesen negyedévenként megvitatjuk a fela­datokat, melyeket a termelési egységekkel közösen szabunk meg. Szükség szerint alkalmazzuk a dicséretek és a felelősségrevona­­sok eszközét is. Nehezítették eredményeink elérését, hogy a vállalatnál nem voltak felmérve a feladatok sem. Nagyon megnehezítették a nyil­vántartások hiánya is a vállalati vezetést, az egységes szemlé­zd let kialakítását. HplÉP Az elmúlt időszakban sok olyan^intézkedés történt, amelynek ma még nem látszik az eredményessége. Kérem A Végrehajtó Bizottság segítségét. A főmérnök kinevezéséig több miint húsz emberrel beszéltünk. Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő_beszámolási időszakban ked­vezőbb eredményről tudunk számot adni. Kada István elvtárs: Javasolja a végrehajtó bizottságnak, hogy^ a vitában elhangzottakkal együtt fogadja el az Építési ^Igazgató­ság beszámolóját. Állapítsa meg, hogy az ismert nehézségek közepette jelentős kísérletek történtek a gazdálkodásának ered­ményessé tételerca termelés, termelékenység, létszám- és bérgaz­dálkodás vonatkozásában, 1972. I. félévében. Ennél ellenére messze elmaradtak azoktól az eredményektől, melyeket joggal el­­vártunk létszám, termelékenység, rezsiköltség, stb. vonatkozásá- 1 bán. A Végrehajtó Bizottság segítette a vállalatot és kellő türelmet is tanúsított a vállalattal szemben. A jövőben is erre törekszünk, * de a vállalatvezetéstől, a pártszervezetektől joggal elvárjuk, hogy helyes szemlélet kialakításával, eredményes munkával bi­zonyítsanak. Saját maguknak kell a vállalat tekintélyét kivív­ni, helyettük senki nem tudja ezt megtenni. Kéri a Vezérigazgatóságtól, hogy reális tervfeladatokkal lássa el az igazgatóságot. A vállalati önállóság megsértése nélkül, de a vezetési színvonallal szemben fokozottabb követelményeket támasszon és hatékonyabb segítséget adjon. Most már a vállalat ne a belső átszervezésekre, hanem a konkrét termelésre, a gazdaságosság javítására, a konkrét eredményekre törekedjen, valamint törekedjenek a helyes együttműködés kiala­kítására. ! — — —J ■' ' , I

Next

/
Oldalképek
Tartalom