Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1972-08-17

_ ■ ■ 1 ■ ■ 1 ■ 1 ^ 1 ----v---­f"1j Í l L teljesítették a hozzájuk fiizött reményeket. Akik a továbbiakban sem felelnek meg, helyettük másokat kell beállítani. 1I A csucsvezetőség sajnos máig sem tudott kikerülni egy sértődött hangulatból és ebben a jelentésben is szintén önmaga ellentéte. Az 1972-73-évi kapacitás kitöltése létszámot jelent. Ami a létszámot illeti, fele segédmunkás, fele kubikus. A földmunka­­gépek most sincsenek kihasználva. A kapacitás kitöltése nem aggaszt annyira, mint az igazgatóság­nál egyes elvtársakat. Sokkal jobban aggaszt, hogy a munka volu­mene csökkent és létszám leépítésre van szükség. A rezsiköltsége­ket is párhuzamosan csökkenteni tudjuk. A rövid idő alatt felfuttatott szervezet és létszám, amelyet az irányitó apparátussal nem tudunk kellőképen átfogni, nem is ' baj, ha csökken. A szerződéssel lekötött állománya az Építési Igazgatóságnak az éveB terv szerint 7o-75,%-os. Az ÉVM. vállalatoknál nem állna rosszabb helyzetben az Építési Igazgatóság, ha nem lenne a jelen­legi helyzetben. 53o MFt építési volumennel szemben 4öo vagy 5oo MFt lesz. Önma­gában ez tekinthető tragédiának. Nagyobb baj, ha a tervezett költségeredményt nem hozza az Építési Igazgatóság. 1973-ra vonatkozóan több intézkedés történt. Gór Nagy miniszter elvtárssal tárgyaltam erről a problémáról. A NIM nem fogja en­gedni, hogy a saját vállalata szenvedjen hátrányt ás ki fogja jelölni az igazgatóságot olyan építési munkákra, amely kb. a jelenlegi színvonalon fogja biztosítani az építési volument. Egyes beruházó nem szívesen veszi ezt, mert nincs jó tapaszta­lata a vállalattal kapcsolatban. ' f Kada István elvtárs: a Nehézipari Minisztérium által megküldött jelentésből idézi á vállalatra vonatkozó negatívumokat. Sáliéi Frigyes elvtárs: Az uj szervezetben működő építési igaz­gatóság eleg"kellemetlen örökséget kapott induláskor. A hagyaték­­f bán azonban voltak jó dolgok is, nemcsak rosszal* ezért nem lehet minden vonatkozásban azt elmarasztalni. Az egész szervezeti változtatás nem megfelelő előkészítéssel és időpontban következett be. A. háttérben egy olyan seeméwy húzódik meg, hogy a javuló gazdasági szerveset mellett egy szétzilált pártszervezet állt. Ezért a kérdést a pártszervezet oldaláról próbálnám megközelíteni. Az Építési Igazgatóság sok dolgozójával folytattam beszélgetést. Az történt, hogy az átszervezés során a | mósdóvizzel együtt kiöntötték a gyereket is. A pártvezetőség kicserélődött. A párttagság 40 %-a elmenekült, vagy más terü­letre helyezték át. A csucsvesetőségből 2 elvtárs ment el, és | most elmenőben van a csucstitkár is. Vissza kell nyúlnunk ahhoz a módszerhez, ahogy ezt az átszervezést lebonyolították. , j M_____________________________ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom