Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1972-04-27
^ - MU)UU|I,UJ^II^M|II,|MII, > ái mmm ~ És/ 0 .I lii. A szocialista tudat, erkölcs, kultúra 1. A tudományos-műszaki forradalom szocialista és polgári irodalmának értelmező összefoglalása, a jellemző koncepciók leírása; az ezzel kapcsolatos polgári és revizionista nézetek (pl. konvergencia-elméletek, technicizmus, technofóbia, a menedzser-elméletek) bírálata; a tudományos-műszaki forradalom jelenlegi és várható hazai társadalmi hatásirányai. (Tárcaszinten kiemelendő távlati kutatási feladat időarányos összefoglalása. MTA Filozófiai Irtézete, Budapesti Műszaki Egyetem Filozófiai Tanszéke.) ■ . ■ fotofofo. 2. Az antikommunista törekvések ideológiai koncepciói; a Magyar ■ Népköztársaság ellen irányuló antikommunista propaganda sajátosságai, az ellenük folyó harc fő irányai és módszerei. -7 (Az MTA elnöksége mellett működő "A két világrendszer békés egymás mellett élésével kapcsolatos ideológiai harc kérdéseivel foglalkozó Probléma Bizottság" gondozásában. A Társadalomtudományi Intézet, Filozófiai Intézet, Állam- és Jogtudományi Intézet, Szociológiai Intézet, Történettudományi Intézet, Irodalomtudományi Intézet részvételével.) 3. A tömegkommunikációs eszközök agitációs-propaganda tevékenységének hatékonysága az egyes társadalmi csoportok körében. Javaslatok a párt- és állami szervek propaganda munkájának továbbfej les zté sé re. (MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Politikai Főiskola, Pszichológiai Intézet, MUOSZ Sajtó tudományi Bizottsága.) I 111 ■ 4. A szocialista munkaerkölcs kérdései. jp* (ELTE Szociológiai Tanszék, Filozófiai Irtézet, SZOT, Munkaügyi Minisztérium.) ■ "V 5. A magyar irodalom és művészetek másfél évtizedes fejlődésének vizsgálata; esztétikai és müvészetpolitikai következtetések. (Irodalomtudományi Intézet, az ELTE, JATE és a KLTE XX. századi Irodalmi Tanszékei, Művészettörténeti Kutatócsoport, ELTE Esztétikai Tanszék, Zenetudományi Intézet, Filozófiai Intézet, Filmtudományi Intézet, Szinháztudományi Irtézet.) 4 fo ffi ] kvréíffii \ - 'ffiffi’réffiffi ; ti ■ j ■' . réffü ! lllllpffi. j