Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1972-04-27

r MTA Állam és Jogtudományi Intézet Az intézet "A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos megala­pozása" c. kormányszinten kiemelésre javasolt tudományos kutatási fel­adat időarányos részének és a II.2. sz. "A közvetlen es képviseleti demokrácia formái és mechanizmusa az ipari és a mezőgazdasági üze­mekben" c. kutatási feladat témafelelőse. Közreműködik ezen kívül a III. 2. sz. kutatási feladat megvalósításában is. A két alapvető kutatási feladat tervtanulmányai időben elkészültek és lezajlottak azok a koordinációs megbeszélések, amelyeken a kutatásban résztvevő, közreműködő intézetekkel a kidolgozandó részfeladatokat megbeszélték, egyeztették. M |> A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos megalapozása téma­körben elvégzendő feladatokra egyelőre az intézet államjogi és állam­igazgatási jogi ósztálya jelenlegi kapacitását vették figyelembe. A kuta­tási bázis kiszélesítése ugyanis a téma kormányszinten való elfogadó­/. sától függ. A feladatok az intézet középtávú tervében kellő súllyal szerepelnek mind személyi, mind egyéb vonatkozásban. A kutatómunka minden téma­körben a tervezett ütemezés szerint halad és nem látják akadályát an­nak, hogy azokat az előirt határidőre megoldják. A feladatokat saját kezdeményezésűnek tekintik és mind az MSZMP KB Tudományos, Köz­oktatási és Kulturális Osztályától, mind a Magyar Tudományos Aka­­^ démia részéről megfelelő támogatásbein részesülnek. MTA Történettudományi Intézet fo ' 111 Az intézet egy kutatási feladat témafelelőse: 1.2. A munkásosztály fejlődésének, struktúrájának és tudatállapota ala-X * * 4 kulasanak vizsgálata, -i m m i igjf i 4 I mm j ■ : YSASsréc'; ■ tó)#® í

Next

/
Oldalképek
Tartalom