Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1972-02-17

imKXaMMMMMSMM I rüW'IWi 8 fgfi-'.TM* attKV ! ,i , Az elmúlt évben a szokásosnál több esetben kellett kibővített vezetőségi iiléd; tartanunk, a termelést akadályozó technikai és szervezési feltété 1 ek megoldására. Végül is a gazdasági vezetéssel egyetértésben tett igen hatha­tós iítezkédésekkel az 1971* I« félév végére, a felmerült problémákat si­került megnyugtatóan megoldani. • Ennek eredményeképpen úgy látjuk, hogy vállalatunk erőinek koncentrálásá­val, valamint az OVH vezetőségétől, pártszervezetétől, a Tröszttől, a vizügyi szervek révén kapott politikai és anyagi, gépi segítséggel vál­lalatunk teljesíteni fogja népgazdasági kötelezettségét, amely elsősorban a Kiskörei Vízlépcső 1973* júniusi üzembehelyezésével kapcsolatban hárul ránk. Pártszervezetünk a termelést ellenőrző és segitő munkájában a fentiekben fel­soroltakon kivül hathatósan segítette a gazdasági vezetést a pártszervezet mellett működő Közgazdasági Bizottság sokoldalú javaslataival, műszaki fej­lesztési kérdésekben, korszerű technológiák bevezetésében, valamint a válla­lat IV. ötéves tervének kidolgozásában. ,// i\ pártszervezetünknél évek óta bevált gyakorlat, hogy időszakonként kibőví­tett vezetőségi ülésen megvitatjuk egy-egy osztály vezetőjének beszámolóját ^ a területéhez tartozó legfontosabb, legaktuálisabb kérdésekről, feladatokról. így került sor a Termelési osztály, Gépészeti osztály, a Munkaügyi osztály, az Anyag és szállítási osztály, a Tisza II. osztály munkájának megvitatására. Hasonló módon évente legalább egya alkalommal számol be a vállalat igazgató­ja, főmérnöke, gazdasági igazgatóhelyettese a vállalat előtt álló legfonto­sabb feladatokról és problémákról. Esetenként a vállalat igazgatója taggyű­lésen is tájékoztatást ad az időszerű kérdésekről. '• jS'FMri 00] • I ' A személyzeti és kádermunka értékelésénél abból indulunk ki, hogy az 1967* V. 9-i Politikai bizottsági határozat előtt milyen volt vállalatunk káder­­összetételei" . A felsőbb gazdasági vezetésben, de középkáder szinten is alig találtunk olyan vezetőket, akik megfeleltek volna a harmas követelménynek, párttag pedig jóformán~~alig volt közöttük. Következetes munkánk eredményeként .jelenleg a vállalat központjában a vezetők ^ /osztályvezetőkig bezárólag/ 70 %-a pártunknak tagja és többé-kevésbé a hár-. ipas követelménynek is megfelelnek. Tíem’Tiyen kedvező a helyzet a munkahelyi vezetők osszefék~eTeben, 43 fő főepitésvezető és építésvezető közül mindössze ► 7 fS párttag. A szakmai és politikai összetétel javítását a gazdasági vezetéssel együtt állandó jellegű feladatnak tartjuk, bár a 3.sz.melléklet ^ adatai szerint a képzettségi összetétel építőipari vonatkozásban jónak mond­ható. A személyzeti és kádermunka helyzete félévenként rendszeresen a vezető­ségi ülesek napirendjén szerepel, ahol nemcsak a káder összetétel változását kisérjük figyelemmel, hanem a minősítések politikai-szakmai tartalmát, vala­mint rendszerességét is. A személyzeti apparátus feltöltése az utóbbi időben történt meg, igy a nagyobb követelményeknek megfelelő elvárásoknak a jövőben jobban eleget tud majd tenni, > - - ■ ■ .....

Next

/
Oldalképek
Tartalom