Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1971-05-27

gondot rendőri szerveinknek, de mindent meg kell tennünk, hogy e kis részarány is csökkenjen. Ezért jó kapcsolatot alakítottunk ki a kerületi társadalmi„szervekkel, a KISZ-szel, a kerületi Tanács Oktatási Osztályával és egymást gyakorlatilag segítjük és tájékoz­tatjuk. 1970-ben 14 ifjúságvédelmi portyát és razziát szerveztünk, melyek hozzájárulták ezirányú munkánk eredményeihez. A „múlt évben egy galerit számoltunk fel, melyhek 6 tagja különböző buncselekmenyt követett el. Egy másik galeri felszámolását kezde­ményeztük, akik. a X. kerületben követtek ol bűncselekményeket. E területen végzett munkánkat a 4.sz. melléklet szemlélteti. A közúti„közlekedés az„építkezések miatt, főleg az Attila u.-ra és a Krisztina„krt• két vegere koncentrálódott. E területeken kiala— kultak veszélyes„kereszteződések és átkelőhelyek. Ezeken a helyeken a közlekedés megjavítására javaslatokat tettünk. A közlekedési bal­esetek szama az elmúlt évben némileg emelkedett./Lásd: 5.sz.mellék­let./ Az elmúlt évben növeltük a közlekedési ellenőrzések és razziák szá— mát. Ezért, „mintegy kétszeresére emelkedett a közlekedési szabály­sértési feljelentések száma. Ezen kivül sok figyelmeztetést ós hely­színi bírságolást alkalmaztunk, melyek elősegítették a közlekedési fegyelem bizonyos javulását. Rendőri szerveink a szocialista törvényességet megtartották, kény­szervallatás nem fordult elő. Egy esetben a rendőri intézkedés dur- Va-ilíC)ktlegessegbe ment át, amely cselekményt fegyelmi úton megto­roltuk, es az üggyel a pártszervezet is foglalkozott. A nyomozati munkában tooeszor előforduló határidő késést a fokozott megtorho— ► les ellenőre is erelyesen bíráljuk, sőt, felelősségrevonást is al-1 JL *-13,2 Ülte K • _ te70*”apXi:Li^ 15*-én„beszámoltatta a kerületi nSCTxteCTfi’ valamint az ügyészség vezetőjét a bűnüldöző munkáról, hn+íffirtí? -pCHSU(^e GZ, elGrfc eredményeket és feladatként ueg­­nvok fokffinrt 9 uunka javítását,„az erőszakos bűncselekmé­nyek fokozott megelozeset, a vasúti lopások visszaszorítását. ► A üCyészséggel és annak vezetőjével a közös munka és a jó i -kapcsoPatank lehetővé teszi, hogy az elvtársi együttmükö­­büiSÍ Afnfteí —segítséget minden felmerült kérdésben meg­­» írébbi időben a nyomozás feletti ügyészi felügyelőt szi­gorodott. A tényállás nem kellő tisztázása, a hiányos bizonyítás hPtia^eS«fS ny9'aozatd cselekmények elmulasztása miatt az %?ész eb­­„ _ taSZOiiylag több esetben rendelt el pótnyomozást, mint eredményezi? n* & torVu'nyesséG fokozottabb érvényesülését f segíti a lakossággal való kap­bfjoS 1970-ben mintegy 20.000 állampolgár üfeyes-SSj,? intéztük. Igazgatasrendeszeti munkánk egyes fontosabb adatait a 6.sz. melléklet szemlélteti. CT® edGCT„eredményeink taglalásánál ki kell emel­nesti rCTÍÍ?*CTCT elPatasah?z naGy segítséget nyújtott a Buda­pesti Rendprfokapitánysag vezetese. A Főkapitányhelyettes Elvtár­./. \ | 24 J -^ ■ ti; fi •- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom