Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1969-11-13

> ' * Sok feladatot fogalmaztak meg a jelentésben. Sok az általános jellegű, nem derül ki, hogy kinek mit kell tenni, kinek kell biztosítani a feladatok végrehajtását, 3 csoportra osztaná a feladatokat* 1,/ Megjelölni a pártszervezet körébe tartozó feladatokat, 2,/ Azokat az ajánlásokat, melyeket az igazgatóságnak kell megvalósítani, 3,/ A minisztérium számára szóló javaslatokat és teendőket. Ember et, J rr 1 1 n T Azért mennek el az emberek, mert a történettudományi intézet­ben kiadványok készítésével foglalkoznak, ez anyagi és erköl­csi előnyt jelent? Az uj levéltári törvény egész uj feladatot ad a levéltárnak, ez az iratkezelésnek az irányítása és ellenőrzése. Most az iratkezelés gazdája a Művelődésügyi Miniszter lett* ! : 7 Szücs et. Pártvezetőségen belüli problémákról beszél. Feszült helyzet van* A Levéltár különválásával két pártszervezet lenne indo­kolt’, egköszöni a javaslatokat,amelyekkel el lehet indulni. Központi levéltár kialakítására kell központosítani a felada­tokat, Kada et. Véleménye, hogy kizárólag a javaslatokkal foglalkozzon a VB? Javasolja: a VB, fogadja el a jelentés értékelő részét, Fe­jezze ki a jelentéssel kapcsolatban az őszinte hang és ön­kritika miatt az elismerését. Javasolja, hogy a VB bizza meg Balázs et.-at, hogy akik ebben a munkában résztvettek közösen készítsék el, fogalmazzák meg a határozatot, 3 irányban fogalmazzák meg a feladatokat’, 1,/ Pártszervezettel kapcsolatos kérdéseket, feladatokat,me­­lyek itt elhangzottak. Szervezeti élet, ideológiai munkai fejlesztése, kadermunkával kapcsolatos 3~as követelmény’. Nem kell sok uj határozatot hozni.Rendezni kell úgy a vi­tában, mint a jelentésben felmerült kérdéseket, / A pártszervezetre vonatkozó határozatot a pártszervezet folyamatosan hasznosítsa úgy, hogy a munkatervóbe épitse be. Ember elvtárssal a szakmai ós tömegszervezeti felada­tokat ismertessék*? * ' 2,/ Az Intézet vezetőségének javasolják a szakmai, ideológiai, szervezeti és kádervpnatkozásu kérdéseket közős intézkedé­si tervben rögzítsék, A szakmai vezetés a pártvezetőséggel ■ együtt készítse el az intézkedési tervet? I ! 3 jmii ■■ m................... .......—-— " « 1 .........1 ——— -mii » 1 pPIjJII­­■ • ’ ' - ; V-----------

Next

/
Oldalképek
Tartalom