Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1968-08-27

; |P ; T/94hSG8-r6. I ! fi - 22 -, 5 Rácz elvtára: A kommunisták egymás között őszintén, nyíltan kell, hogy beszéljenek, Igaz, amit György elvtára mond, a vállalat eredményei kétségtelenül fennállnak, A jövőben egyre nagyobb feladatokat rónak a követelmények az Intézetre, Mészáros elvtáranak Í3 van része ebben a munkában. De azt kell eldönteni, hogy szabad-e ezt a helyzetet tovább tűrni, bele nyugodhatunk-e abba, hogy szemünk előtt essen ^ azét egy vállalat és annak pártszervezete. Lehetséges, fi hogy el tudjuk érni, hogy valameddig ezzel az együttessel még dolgozik a vállalat, de az csak rövid ideig lehetsé­ges. Ha a népgazdaságnak szüksége van arra, hogy jobban, hatékonyabban dolgozzanak, felül keli vizsgálnunk a tenni­valókat, A kérdéa most úgy vetődik fel, hogy a jövőben le­gyen egy igazgató nélküli vállalatunk, vagy legyen egy igazgatónk vállalat nélkül. Tömegesen készülnek elmenni a vállalattól a mai döntést várják, hogy lerendezzék prob­­lémájukat. A jövőben még inkább arra van mód éa lehetőség, hogy ehhez segítséget nyújtsunk, tárcán belül és kivül is. Hiszen különböző részlegeket kiváltnak felállítani, ahol szükség van jó munkaerőkre. Elvárjulqjhogy a PB és Miniszté­rium közösen olyan döntést hozzon, amely kielégíti az em­bereket, visszaadja a megsértett önbizalmukat és elindítja a vállalatot azon az utón, amelyet elvárunk tőle. Nem va­gyok tagja a VB-nek, azonban foglalkoztam a vállalat kérdé-F '11!!#''' selvel a PB kérésére először magam, később többed magammal, majd a bizottságban. A vállalat álláspontját ismerem, fel kívánom hivni a VB igen tisztelt tagjainak mindezekre a figyelmét és kérem a döntésük meghozatalánál vegy-ék fi­gyelembe. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom