Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1968-08-27

I J I rnmqimMtljémlmtmm w—imnmn r t iuí. ; ' ” 11 "Y \ I r - 13 -Kékedi elvtársi A meghívottak nem mondták el véleményüket, ebből úgy gondolom,azt a következtetést Is levonhatjuk, hogy a megh.lvott elvtársak egyet értenek mivel semmiféle kritikai megjegyzés nincs. feltétlenül egyet tudok érteni a bizottság által hozott határozati javaslatot^- a magam részéről támogatom. Ormos elvtársi Tekintettel arra, hogy én tettem az ügyrendi javas­­fa latotÜlőre kell”bocsátanom, hogy csak az Írásos anya­got és az itt elhangzottakat ismer*!*/,annak alapján Ítélem meg a helyzetet. Mind az Írásos, mint a szóbeli anyagok t egyet világossá tettek, hogy a vállalat vezetője és párt­] vezetőség közötti viszony kritikán alóli, nagyon rossz. ; ' |0W­Az a véleményem, hogy az Írásos anyag alapján felhozott i | jellemző észrevételek mind a vállalat vezetés, mind Mészá­­. ! j ros elvtárs munkájával kapcsolatban itt megerősítést nyer­ct tek, az a javaslatom, hogy a bizottság által megállapított .: \ ! két pontos határozati javaslatot emeljük határozattá. Véleményem szerint a pártszervezet ézreipepe feltétlenül komoly és nagy, csirájában kellett volna felvetni a kez-4 dődő problémákat és azokat a pártszervezet egész kollekti-1 f vájának kellett volna a-hlbak-ki^avltasára a oólul tűzött feladaiükat-megoldani. Egyetértek a jelentésben foglaltak­­kai és a kétpontos javaslatot fogadja el a VB és annak értelmében döntsön a helyzet megjavítása érdekében. Phj rt/ ’ í teSfe-). .faTTfa,:;, ;v.j György Gyula elvtárs* Kérdés volt, hogyan Ítéli meg a Miniszté­rium az Intézet és Mészáros elvtárs munkáját, ígérem igyakeanir-f Ogók fövífl lenni? hogy no éljek-vissza a meg­í JA * L -

Next

/
Oldalképek
Tartalom