Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1968-07-18

^irirn ■■ihiií m^iiaiPi nini hjbbwnu > m \-5-' ’ £& i II. ; Hopyaa értékelhető a szakszervezetek szervezeti és politikai té­véké nyaége? A szakszervezeti választások során uj testületként kerültek meg­választásra a szakszervezeti tanáosok. létszámuk általában 25-39 fő között van, melyben képviselve vannak a mozgalmi szervek és a gazdasági vezetés is. A lehetőségekhez mérten törekedtek minden munkahelyről egy-egy képviselőt megválasztani. Összetételük tükrözi a helyi sajátosságot. A párttagság aránya jó­nak mondható, 40—60 % között van. A szakszervezeti tanáosok általában negyedévenként üléseznek mun­katere szerint. Működésűk óta főként közgazdasági jellegű témá­­kát tárgyaltak, például: a kollektiv szerződés, vállalati tervek véleményezese, szociális, kulturális alapok felhasználása, bérkér­dések, stb. Eddigi tevékenységüket pozitiven lehet értékelni, kü­lönösen nagyobb kérdésekben komoly segitséget jelentettek a válla­latoknak. Azt sem lehet mondani, hogy minden vonatkozásban betöl­tik szerepüket, de nőm lehetünk velük szemben türelmetlenek, mert uj ez a szerv és még fokozott segítségre szorul. Törekedni kell, hogy a jövőben - közgazdasági témák mellett - több mozgalmi, poli­tikai és az irányító tevékenységgel összefüggő témákat is napirend­re tűzzenek es azt követve végrehajtásukra mozgósítsanak. A szakszervezeti bizottságok - mint a szakszervezeti tevékenység operativ szervezői - szinte mindenhol megerősödtek. Javult szer­vezeti, politikai nevelő tevékenységük is. Tevékenységüket felet­tes „ szakszervezeti határozatok és a helyi mozgalmi szervek taná— v!sziíí Munkájukra az önállóság jellemző, nőtt 5 Előrehaladás tapasztalható a népgazdasági, válla­­rt » az„egyéni érdekek összehangolása terén végzett felvilágö­+ivAT<'+ói ?sak egyénektől és nem szakszervezeti kollek­tiváktől lehet hallani az egyeni erdek - közösségi érdeket figyel­­nen kívül hagyó - hangoztatását. ' ugye a A múlt ev végi es az ez év elejei negtarpanás után lavult a szonia— 01 PéldáulerSenny0l0bítGUŐ f°£lslkozás is - bár még változatla- Ía í2001*!1?]^ brigádmozgalomban/ a nevellsi követein^ vll szervezeti |?SmZr 0í0Urik náV lemaradást. Határozott javulás OTÜléseria n ídszeressegeben , igy az SZB.Ülések, tag­ív? termelési tanáoskozások megtartásában. Viszonylag Se Sí* tomen^d>,a+S1ZS értekezleteik is, mint korábban voltak, de meg nem mondható, hogy megnyugtató a fejlődés. r Á^^zaksze^ozetek politikai, ideológiai, szakmai nevelőmunká.la I BizottfáS, mint egyik legfontosabb feladatot jelölte ' zlsbsn is ífi0'7?!0 'tevékenységét. Azóta ebben a vonatko­tárTMií v2^y t 1Hp'tek előre és ez tapasztalható volt az eddig delm 0 / - Aj mechanizmus, kollektiv szerződések, érdekvé­delem, stb./ megértetéséért végzett agitációs tévékénysé|ükben,dS ./. * !

Next

/
Oldalképek
Tartalom