Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1966-09-22

I í — 8 — > igényeinek kielégítésétől. Szükséges néhány azét szólni kerületünk közbiz tonsági helyzetéről is, ami jónak modható, Kerületünk lakossága nyu­godtan élhet, dolgozhat, szórakozhat, Kapitányságunk dolgo­zói a lakosság segítségére támaszkodva jól őrködnek, a rend, a közbiztonság felett. Az utóbbi időben következetesebben, erélyesebben lépnek fel a büntettek elkövetőivel szemben, Ez, ós az eredményesebb felderítő munka a magyarázata annak, hogy bár csökkent kerületünkben az erőszakos büncselekmenyek szá­ma, mégis emelkedtek a büntetőeljárások. Javult a társadalmi tulajdont károsító büncselekmenyek üldözése is, évente több százezer forint értékű társadalmi tulajdonban okozott kárt fednek fel, amelynek 5o-55 %-a már a nyomozati szakaszban megtérül, Valószinüleg: szokatlan éa furcsa dolog annyit fog­lalkozni a pártértekezlet elé kerülő beszámolóban a lakóte­rület életével, gondjaival. Ezt azért tesszük, mert ugy érez­te „ zülCf jogos volt az a birálat, hogy az elmúlt években keveset q foglalkozott a Pártbizottság u»n, " közaégpolitikai” kérdések­­\J^ I kel, holott ezekkel az eredményekkel éa gondokkal kerületünk lakosságán túl, a kerületünkben dolgozók is nap- mint nap ta­lálkoznak és ezek befogással vannak nézeteikre, politikai gondolkodásukra, sőt, termelőmunkájukra is, Ugy gondoljukghogy a jövőben még többet kell foglalkoznunk majd allakossógot köz­vetlenül érintő kérdésekkel. Ezek után térjünk rá a kerületben lévő üzemek,intéz­mények gazdasági tevékenységének értékelésére, t * 15 ¥ L'immmmmmrn— ----------------——------------ —------------------------------------------------­­­ffi _---------------------------------------------­V w>fr*i*if vtXi \ a-tfaa ; * •«-—i

Next

/
Oldalképek
Tartalom