Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1965-03-11

Gárdonyi et.-nő Későn kapta meg az értesítést, hogy részt vesz a minősítések munkáiban# 4 párttitkér minősítésénél volt jelenj itt is nehéz helyzetben volt, az utóbbi évben nem volt kint ezeknél a pártszervezeteknél nem volt tájékozódott az illető pártszervezet munkájáról, és ugy érezte, hogy csak statisztál. Viszont ö azért lett volna ott, hogy segítséget is adjon, ezt nem tudta megtenni* Javasolja* a jövőben ha a VB* tag részt vesz a minősítéseknél, ezt jóval előbb tudja is meg, hogy figyelemmel tudja kísérni az illető pártszervezet munkáját* problémáját. A minősítések megfogalmazásában is részt tudjon venni* _ A minősítések megfogalmazására vigyázni kell, de ez fokozottan áll a pedagógus párttitkároknál* pld: Gálik et*—nő a megfogalmazással nem értett egyet, vagy Pazonyi et.-nő, aki ugyan aláírta a minősítését, de nem éretett teljesen egyet vele* Véleménye; tervszerűbben kell a minősítéseket csinálni VB. tagok bevonását , ezek ne statiszta szerepet töltsenek be, a minősített elvtárs érezze a minősítésbe azt,;hogy abba a PB* véleménye és nemcsak a Hargitai elvtársnő véleménye az* Bakos et* 38 főt minősített a PB. A vállalati Pártbizottságok is megcsinálták a maguk minősítését. A csucs-titkárok is végeztek ilyen munkát, ezek nem írásban, szóban beszélgettek el a titkár elvtársakkal, de felmerült egy olyan gondolat, .hogy a jövőben, ezek a titkárok is Írásban kapják meg a minősítésüket! A minősítéseket általában a titkárok elfogadták. De azzal is egyetért és helyes, hogy a párttitkár elvtárs is mondja meg, ha nem ért egyet valamivel, ezzel éltek is a titkárok, a vita alapján azonban minden y-s elvtárs elfogadta a minősítését* vagyis néhány elvtárs a vita után sem fogadta el a minősítést, de azóta is az élet bizonyította, hogy a megállapítások igazak. Ezeknél az elvtársaknél a kritikai érzék hiányzik, ezekkel az elvtársakkal menetközben foglalkozni kell? Somogyi et. Véleménye az, nagyon hasznos volt a: 3ft* a jövőt illetően is a minősi­­f tés* Azt lehet mondani, hogy ezt jó néven vették még azok az elvtársak is , akik mindjárt nem értettek egyet, és vitatkozni kellett velük. Nem látja teljesen megoldottnak azt, hogy a vezetőség mennyire tájé­kozódott a titkárok atestálásának eredményéről* Be kell vezetni azt, hogy a titkárok atestálásuk után gondoskodjanak arról, hogy azt a vezetőség is megismerje* pld: mondja el a titkár vezetőségi ülésen, hogy a minősítéssel kapcsolatban mivel értett egyet, vagy mivel nem értett egyet* A VB. tagok közül egyedül Gárdonyi et. vett részt ebben a munkában, a felvetett kérdéssel teljesen egyetért, és javasolja is, hogy a jö­vőben e munkába bevont VB. tagok részletesebben ismerjek meg annak Lp* * — "tá........... .. L tóte ' ft ’ ti" . I -----

Next

/
Oldalképek
Tartalom