Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1964-04-23

I ti> ' A gazdasági szervező munka a pártszervezetektől pontosabb, áthatóbb munkát kiván, igy a szakszer­vezettől is# A KISZ szervezetek jól működnek közre# A jelentés véleménye szerint nem eléggé tükröt!, hogy a kezdeti jó eredmények, illetve jó indulás nagyon keserves verltékes munkával született# A KGMTI pártszervezet helyesen választotta ki a jó pártfeladatokat, éz is igen keserves munkával járt* Általában a kezdeti jó eredmények, igen ne­héz ínunkét adtak a pártszervezeteknek# Nagy et. Általában tapasztalták, hogy különösen az elmúlt néhány hónap óta a pártszervezetek gazdasági tevé­kenysége ‘igen fejlődött, ez összefüggésben van a Párt múlt évi decemberi határozatával is# Ezeket meg is valósitják# fi Az egyet nem értést a pártszervezetek és a gazda­sági vezetők között, elsősorban gyakorlatilag kell megvizsgálni, ehhez szükséges, hogy a.pártszervezet és az aktivisták nézeteiben próbálják ezeket a prob­lémákat megvizsgálni* A kerületi PB-nek is fontos, feladáta, hogy ilyen vonatkozásban tanítsa a párt­­szervezetek vezetőit# r . ■ 'I . . A VIII.Kongresszus egyik alapvető célkitűzése, hogy i a Párt vezető szerepét növelni kell az élet minden területén. A gazdasági munka a fő szempont, tehát itt is erősiteni kell a párt vezető szerepét. Ugyanakkor növelni kell a gazdasági és társadalmi szervek önállóságát is. Mind a két törekvés megva­lósítható, ha alaposan, elmélyülten gondolkoznak a [ célkitűzéseken. fi A gazdaságpolitika végrehajtásában a fő figyelem arra kell, hogy irányuljon, hogy a végrehajtáshoz gg meg legyenek a megfelelő feltételek# A feladatokat feltétlenül le kell bontani pártesöpörtokig, felelős­ség mellett* A gazdasági és a pártvezetőkkel való foglalkozás helyes kell, hogy legyen, foglalkozzanak t a kooperáció kérdésével* A kommunisták a termelés irányításában végzett mun­kát, mikor végezzék? Itt is ésszerű határt kell ki­jelölni. Minden kommunista gazdasági vonatkozásban lássa el példamutatóan a feladatát# Itt kezdődik az erkölcsi alap#Mindenki a maga területén mutasson példát, ezzel mozgósítva a pártonkivüli tömegeket is, megmagyarázni és elfogadtatni a célkitűzéseket* A pártszervezet feladata még a koordinálás a kü­­( lönböző szervezetek között.Erre jó módszer a közös intézkedési terv# Ami a szakszervezetet konkrétan­illeti, a munkaversenymozgalmakat kell vinnie. | ./# I • * ' i • 25 j . . ' v ■ . . • ''' ‘ ‘ ' < . ■ ...... - J . 'ti • 1 I 5 ■ f. .. . ráfo ■ ■ -ti ■■■'■ ' : ' ti- ‘ 7titi Y',-^-- ; *' ■ ;7 "ti- •______________ _ I I- " YYff - ' | ' *amMtu&*uau&. icu..

Next

/
Oldalképek
Tartalom