Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1964-04-23

r~ j A ) T ■11 * \ ' mm-Középiskolák kérdése; Komoly aggály az, hogy ezeknek a gyári láto­gatásoknak nincs sok értelme, nagy részben egy elfecsérelt időt jelent. A szülők is ez irányú aggályokat vetnek fel, mert az a gyer­mek ez idő alatt, más fontosabb tananyagot tudna megtanulni. Véleménye; hogy bizonyos területen vissza kellene lépni, ott ahol a feltételek nincsenek meg, addig amig a feltételek ehhez megterem­tődnek, ezeken a helyeken mást kellene a gyerekekkel foglalkoztat­ni. Pákozdlné et.-nő Véleménye, hogy egy kicsit későn került az anyag a PVB. elé. Tanács már foglalkozott ezzel a kérdéssel. Most itt sok az anyag, és talán abból adódik ez a peszimista hangulat, fi 3 éve megjelent az Oktatási Reformtörvény, aminek egyik pontja elő­írta ennek az oktatási formának a megvalósítását. Az Oktatási Ogztály megindította ennek a munkának a megvalósítását, megmozdította az Iskolákat, de a felsőbb szervek is nagy indulattal kezdtek ennek a munkának - nem intettek óvatosságra - nagy volt a megmozdulás, de amikor kivitelezésre került a sor, akkor az Oktatási Osztály egyedül maradi. Ezen a területen van elég sok probléma; Az iskolák jelentették, hogy létrehozták az 5+1 oktatást, amikor kimentek és megnézték akkor döbben­tek rá, hogy ugyan létrehozták de milyen formában - és milyen körül­mények között - jöttek létre, fi Az egyik iskola igazgató jelezte feléjük, hogy az 5+1 oktatási forma véleménye azerint nem jó, nincs meg sok iskolában-ugy nála sem - « ennek az oktatási formának a lehetőaége. Ez egy éve hangzott el. Ez az iskola csak úgy tudta ezt megvalósítani, hogy 18 mesze járó üzembe valósította meg az üzemlátogatásokat. Ekkor ezt jeleztük felfelé, ekkor már óvatosságra intettek bennünket és azt mondták, hogy ennek csak 197o-re van a kialakulása. Moat már óvatosabbak voltak a felsőbb szervek. Helység kérdése; az általános iskolákban talán el tudják érni azt, hogy az I. osztályos tantermek felszabadulnak,mivel "sajnos" ma már sokkal kevesebb gyerek van , mint az elmúlt években kezdődő I. osztályosok voltak. De a felszabadult termekből is el kell venni a napközi ott­honok részére, mivel több iskolában sok panasz van és nem megfelelő helységekben vannak a napközik. így az itt felszabadult osztályokkal a napközi helyzetét és a rendkivül rossz gyakorlati műhelyeket akarják jobbá tenni. V. i AG < 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom