Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1964-03-11

S í A párt végrehajtó bizottságának javasoljuk, hogy LÁZÁR GYÖRGYNÉ. KÁLMÁN GYULÁNÉ ÉS GECSER OTTÓKÉ felelősségét a part szervezel életének .alakulásáért, az iskola tantestületében ki­alakult hangulatért és személyes magatartásukért velük alaposan vi­tassa meg, es hívja fel figyelmüket a felelősségükre, de pártbünte­tésben őket neteFŐszesftso, mert' személyükben olyan vétséget nem kö­vettek el,, amely ezt indokolttá tenné. A párt végrehajtó bizottságnak' javasoljuk, ho gy SZILÁGYI JÓZSEENÉT részesítse "dorgálás" pártbüntetésben. Indoklás: a pártszervezet fent vázolt helyzetének kialakulásé— ért Szilágyi Józsefnél személyesen is felelősség terheli'. Sulyok József igazgató tagjelöltfelvételének kérdését a párt­­sekqnferandszérint ó ' vetette fel, több ‘ ízben a 'vitáikat A érrola kérdésről ő provokálta es"előfordult, hogy ezt párt­­szerUtlen körülmények között'Sulyok József és" más pártonkívü- ITelc~jelenlétébeh”~f eTf e". Nem Kommunistahoz meItóan járt e 1 Hak­­te kör sem, amikor Lázárrjé szavait rosszindulatúan, eltorzítva a L tudomására hozták, ahelyett', hogy ezt Lázárnéval tisztázta vol-ag £ aa, hónapokon át titokban tartotta és vélt sérelmét' az egész ’ 4 pártszervezetre átvitte. PártbüntetésélTak is~lnáőko 1 j a, hogy február 7.-én egy élvtársának. a pártszervezet titkárheíyette­­% s’éneic e TÍá v o 111 as át kHvete'ltefeTCiváFra ő fifef e lállXssal sza­vazott es ezzel személyesen is demagógiát tlmöáat'ott. 7Pól'— állása még akkor sem helyeselendő, ha őt a tantestületi ülés előtt Kőmüvesné - a rendkívüli taggyűlésen - megsértette./ A párt végrehajtó bizottságnak javasoljuk, hogy KŰMÜYES LÁSZLÓNÉT az iskola párttitkárhelyettesét, csapatvezetőjét részesítse "megróvás" pártbüntetésben. Indoklás: Kőműves Lászlóné a MSZMP Szervezeti Szabályzatában a párttagok kötelességére vonatkozó követelmények több pontját 4 megsértette, qártszerütlen magatartásával egyik előidézője ’ volt a tantestületben k'iaXakuXf"^ súlyös'~heTyzetnek. A bizottság neg:íllapltá'sa szerint gyakran szerényt el el, agresszív. te ós a kritikát visszautasító mgaTarfás^íval - esetenként a munkcT- •■! ,Z erkölcs megsérteseveT -‘JTebTánv iz'ben pedagógiailag helytolon 'eT- go nq o idaBÍ.yjaX._b i z o nv o s s zaba d o s s ág rá mutat lentősen gyengítette a pártszervezet kapcsolatát~apár¥onkivüli-, pedagógusokkal és rontotta a párt szervezet tekintélyét. ' ^ Mint titkárhelyettes, nem küz d öff ~'k ö v efkezefesen a párfszerve — 2JI^^yMs.éinelL.asg.aziliSlÍ31sáér.t^_ji__he.Ivtelen dolgok felszáte . l_ásaé,rt..,_._haia£m ahhóz .azfómélyjas_Bagatartágával gisteid|z'ájgrult. i . > ATfentiek bizonyítására osak utalnánk a "ki ál a leült hely z e t tör-" tének ismertetéséről és a pártszervezet egységéről szóló megái— lapitásainkra. A szerénytelenségre, agresszivitásra és a kritikát visszautasí­tó- magatartására, mind az általa elmondottakról fölvett jegyző­könyv, mind ^pedig a tantestület többségének egybehangzó vallo­mása /jegyzőkönyvekben megtalálható/ bizonyítéknak tekinthető. Ezeknek a jellembeli tulajdonságainak érvényesülése következté­ben több pedagógust is megsértett, ami a pártonkivülieket taszi­•/* » I - ■ te : L. _____________ :_______l—_________________________:_____________J siutabBasBamufavmuű^ .........- 7 _

Next

/
Oldalképek
Tartalom