Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1964-02-06

í i - 16 -i hogy mindent megtesznek a-kor ha lássák hogy abba anyagi érdekük ia van, Ezért igyekezzünk a fitalokat érdekeltté tenni 8 munkában. Hajmann et. Somogyi és Németh et.-ak "Arcai a jövő felé" ez pontos és jó meg­fogalmazás. A nyomda az utóbbi években jól teljeaiti a tervet, de vannak problémák amiket meg kell oldani. A 26o fiatal sorsa és beilleszkedése a szakmába az elsődleges kér­désnek kell lenni. A pártópités hogy néz ki ennyi fiatal között. A mérnökök és technikusok száma mindenütt növekszik, az Állami 7 fe J0| Nyomdának van-e ösztöndíjasa, tudomása szerint nincs. Nem helyesli te azt hogy az utóbbi időben a nyomda vezetősége 2 fiatal tehetséges embertől vált meg, csak azért, mert rossz modoruk volt. Türelmes munkával nevelni kellett volna őket. Fiatal értelmiség terén nem megnyugtató a helyet a vállalatnál. A főművezetők 03 a művezetők mögött nem állnak megbízható helyettesek, nincs utánpótlás a fia­talokból. Véleménye szerint a személyzeti munka nincsén rendben, a káderutánpótlással sokkal jobban kell törődni. | m/m Műszaki probléma; határozottabb műszaki fejlődésnek kell bekövetkőz- | ni az egész iparban. Segéd unkás pótlás szakmunkással, ezt nem helyesli. Betanított munkás egyes területeken jól alkalmazhatók. ! Szervezési kérdések, kapacitás, nyilvántartása és programozás, a beszámoló szerint ezen még van elég tennivaló. ^ Nagyobb határozottságot tanúsítsanak a postával szemben. A Posta ugyan olyan ügyfele kell hogy legyen az Állami Nyomdának, mint bár mely más vállalat. Nincs joga rossz szerződésből feltartani a terv-± ► teljesítést. Szaloi et. É| K A januári teljesítés 75 %-os. Az évkezdés előkészítésére felhívták a figyelmet, hogy biztosítani kell a feltételeket. A pártszervezet is folton bele az intézkedés kidolgozásába. Biztosították a feltételeket is. A tervek kiadása 1958-tól; szeptemberben az igaz­gatóság kiadja az előzetes tervszámokat. Átlagbér, beruházási mutatókat dec. 15.-ig megkapják. Meg kell az okokat vizsgálni és meg kell akadályozni az évközbeni tervlemaradósokat* ! 2h ! M§-wfdiWjíillP i't* .... ■ ;■ ............"" . T­­­­" '■ ” ‘ I, M

Next

/
Oldalképek
Tartalom