Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1963-09-05
; Úri u, 32.sz, műemlék házban az emeleti lakások között egy függőkért van, melyhez nem terveztek lefolyót és Így a viz a lakásokba folyik, ha esik áz eső. Most a függőkertet lebontják. A kár megállapítása az első vizsgálati jegyzőkönyv szerint ooa 50.000 Ft., mely a HKI szerint több. a KPM szerint kevesebb. Most van folyamatban részünkről a pontos kármegállapitás és utána fogjuk a fe~ lelőssegrevonás iránti előterjesztésünket megtenni. Ezt az épületet dicsérték, a tervező a szóbanforgó épület és egy kórház tervezéséért Ybl Miklós dijat kapott, s a kívülről szép munka károsan eö közerdekelleneeen lett elkészítve, A vizsgált szervek a velük szemben dokumentált hibákat elismerik. ' sőt több esetben meg is köszönték a hibák feltáráséi* különösen azért, mert szakmai javaslatokat is teszünk a hibák megszüntetésére vonatkozóan. A hibák megelőzése érdekében minden évben valamilyen vizsgálatot végeztünk azoknál a vállalatoknál vagy szerveknél, amelyekkel kaposolatban aagy a bejelentések száma, vagy a témakör fontossága miatt a hibák megelőzése különösen indokolt, A hibák megelőzését szolgálja a vizsgálatok végén előterjesztett javaslatainkon kívül a vizsgált terület szakmai vezetőivel való közös megbeszélés és a jó munkát elősegítő intézkedési tervek elkészítésében való besegítés. 1 Félé vériként tájékozódunk a társadalmi tulajdon védelmének helyzetéről, a kár-ügyekről, a büntető ügyekről és a bíróságnál a leltárhiány, a selejtezési ás kárügyekben hozott ügyekről s azok Ítéletei indokolásában felhozott értékes tapasztalatokat, válamint a vállalatok mérlegbeszámolóinak elemzése utján szerzett tapasztalatokat a vizsgálatainknál értékesíteni szoktuk, Illetve ezek alapján határozzuk meg a következő munkatervi feladatokat. Meglepőnek tekinthető, hogy egyes főfelügyeleti szervek - Építésügyi I Minisztérium nemcsak esetenként nem vonják felelősségre a mulasztást elkövetőket, hanem lehetőséget adnak némely esetben fontos ügyek hosszú időre való elhúzáséra, más főfeltigyeletl szerv — Bel—-fi racereskeaelmi Minisztérium Vendéglátóipar! Főigazgatóság - nem hogy ta elítélnék, nanem előfordult, hogy védték a társadalmi tulajdonban í?2v4lroJzík5t# P70n ©aetben kérjük a KNEB,, valamint a kerületi Pártbizottság támogatását. , Budapest, 1963,. augusztus 29. \ 'vÉfa.. I , ' • ' ’ - ' ft ■ • fe/ . í I Y' -; I * I • — ----opHaMMNMMMMMMM ' ■' I ,