Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1963-05-16
Köznevelési bizottság az,ahol minden ember dolgozik. Én a társadalmi munkatárs fogalmán mit értek. Azt, hogy először is a szakmai munkáját végezze el, ha azt lelkiisrperetesen elvégzi, és úgy végez társadalmi műnkét az a társadalmi munkatárs. Gárdlányi Éva et: Én nagyon/i helyesnek tartom, hogy ezzel foglalkozik a VB. mert úgy 'érzem, hogy lényegében a munkabizottságoknak még nincs egy kialakult munkastílusa, még mindig csak.kísérletezünk. Eddig is mi magunk jöttünk rá arra, hogy valamit jól, vagy rosszul csináltunk. Az a módszer feltétlen helyes, hogy a korábban tárgyalt anyagokra viszszatérjünk feltétlen fontos, és szükséges. Mi az év elején foglalkoztunk a felnőtt dolgozók beiskolázásával, jó lenne tájékoztatást kapni és adni, hogy milyen elképzelések vannak az uj tanévre. Ugyan igy más kérdésekre is ki kell térni, ha nem is ilyen részletekxek bfe menő vizsgálat formájában, de tájékozódás jellegüen. Ma még nem jutottak el oda a munkabizottságok, hogy elvi, politikai kérdéseket megvitassanak. Jövő évi munkatervbe ki kell tűzni egy alkfa lommal olyan központi problémát, mint pl. a tanulók nevelésének'dolg E!vi kérdést megvitatni. Nemtudom nem-e lenne helyes a munkabizottságok között tapasztalatcserét szervezni, hogy ki- milyen módszerrel dolgozik. Egymástól különböző ötleteket kapnánk. Instruktorok munkájánál én teljesen egyetértek azzal, hogy csak oda küldjünk ki instruktort, ahol problémák vannak, Javaslom bevenni a javaslatok közé, hogy minden munkabizottság tárgyalja meg a VB, vitája alapján ezt az anyagot. Jövő fél évi feladatokat nem lenne helyes meghatározni annál is inkább mert junius 15 a köznevelés terén a legnagyobb munka. Én úgy érzem, hogy a munkabizottságok kapcsolata az apparátusmunka- 1 társaival jó. re Pécsi ett A Kerületi Pártbizottság mellett működő társadalmi munkabiztatsagok azt hiszem alapjában véve jól dolgoznak, beváltak ezek a bizottsági módszerek és ellátják a funkciójukat. A 158 fő azt hiszen sok. A bizottságokba a legjobb társadalmi aktívákat válasszuk be, a bizottsági munka nekössön le olyan erőket akik a ^ tényleges gazdasági feladatuknak nem tesznek eleget. Azt hiszem, hogy napjainkban egyre nehezebb különbséget tenni a szakrnai munka és a társadalmi munka között. Társadalom javáért végzett munka*, szocializmus építéséért végzett munka, nagyon nehéz ezt elhatárolni nálunk. Bárhol végeznek jó munkát, a társadalom erősödését és fejlődését szolgálja az. Mi a társadalmi munka alatt valamiféle olyan plusz tevékenységet értünk, amiért nem kapunk anyagi ellenszolgáltatást. Azt kell látni, hogy semmiféle társadalmi munka nem pótolhatja az alapvető szakmai feladatokat. Ha a társadalmi aktívák tevékenységét vizsgáljuk először is a gazdasági munkájukat hog,^nvégzik, azt kell vizsgálni. Javaslom, hogy szűkítsék le az egyes bizottságok létszámát, minőségileg próbáljak ezt a gárdát erősíteni. i [ £ ... ____ .. _ . - J \ rí '